Összesen 34-en játszottak ősszel tétmérkőzésen a Ferencvárosnál. A klub szeretné csökkenteni a bő keretet, a télen több Fradi-peremember távozhat a csapattól.
A Ferencváros a második helyről várhatja a labdarúgó NB I jövő évi folytatását. Az Európa-ligában hat fordulót követően a továbbjutást érő 16. pozícióban áll, a Mol Magyar Kupában szintén versenyben van még. Pascal Jansen az ősszel 34 játékosnak szavazott bizalmat tétmérkőzéseken, de többen sem tudtak maradandót alkotni az Üllői úton. A télen a Fradi „nagytakarítást” tarthat, ami miatt néhányan aggódhatnak.
Anderson Esiti 2022 februárjában érkezett a klubhoz a görög PAOK-tól. A középpályás hamar alapember lett, fizikai erejét és magasságát kihasználva legfőképpen a védekezésben segített sokat. Teljesítménye ugyan rendben volt, ám a 2024-es évtől kezdődően kikerült a keretből. Az új idényben Ismael Aaneba mellett ő az egyetlen olyan mezőnyjátékos, aki még egy percet sem játszott tétmérkőzésen. Esiti szerződését már a télen felbonthatja a klub. Aaneba napjai szintén meg vannak számlálva, a középhátvédet korábban a marokkói Raja Casablanca látta volna szívesen a soraiban.
A nyári érkezők közül Virgil Misidjan tűnik az egyik legnagyobb mellényúlásnak. A szélső a szaúdi élvonalból kiesett al-Taitól érkezett, és nem kisebb feladatot kapott, minthogy pótolja a Szpartak Moszkvához került közönségkedvencet, Marquinhost. Misidjan a brazil teljesítményét finoman szólva sem közelíti meg, hét tétmérkőzés alatt (212 játékperc) sem gól, sem gólpassz nem fűződik a nevéhez. A 31 éves játékost már a télen lapátra teheti a Fradi.
Rajtuk kívül az alapember Adama Traoré is távozhat, miután jövő nyáron lejár a szerződése, és egyre valószínűbb, hogy nem fog hosszabbítani. A szélső iránt a patinás török klub, a Tranbzonspor érdeklődik, amely jelenleg a kiesés elől menekül, a télen mindenképp szükségük lenne jó támadóra. A balhátvéd poszton Cristian Ramírez helyettese, Eldar Civic távozhat megfelelő ajánlat esetén, mellette a Jansen által mellőzött Botka Endre új fejezetet nyithat a pályafutásában, a Gera Zoltán által irányított Kecskemét szívesen látná soraiban.
A Fradi legközelebb január 23-án játszik tétmérkőzést, az ellenfele a Frankfurt lesz az Európa-ligában.
Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az El. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre