Tarolt Európában a Fradi, elképesztő sztárcsapatokat előz meg

A Ferencváros a gól nélküli első félidő után alaposan megszórta a Dinamo Kijevet az Európa-liga negyedik fordulójában. A végeredmény 4-0 lett a Fradinak, ezzel nagyot ugrott előre a tabellán és komoly sztárcsapatokat előzött meg.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.11.08.
Fradi Európa-liga tabella Dinamo Kijev Manchester United

A Ferencváros csütörtök este Hamburgban a Dinamo Kijev ellen játszott az Európa-liga negyedik fordulójában. A Fradi hamar emberelőnybe került, amit az első félidőben még nem tudott gólra váltani. A második játékrészben azonban Pascal Jansen együttese ellentmondást nem tűrően játszott és végül 4-0-ra győzött. Ezzel sorozatban a második El-meccsét nyerte meg a Fradi, így a tabellán is előkelő pozícióban áll féltávnál és több sztárcsapatot előz meg.

Fradi, Varga Barnabás
Újfent remekelt a Fradi az Európa-ligában Fotó: Getty Images

Négy fordulót követően a Fradi a 14. helyet foglalja el a 36 fős tabellán, ez jelenleg továbbjutást jelent. Az új lebonyolítási rendszerben az első nyolc helyett automatikusan bejut a nyolcaddöntőbe, a kilencediktől a huszonnegyedik helyezett csapatok pedig minirájásztásba kerülnek a maradék helyekért.

A magyar együttes sokat javított a gólkülönbségén, ezzel éppen csak, de megelőzi a szintén hatpontos Manchester Unitedet. A Roma és José Mourinho Fenerbahcéja ellen már egypontos, a Portóval és a Real Sociedaddal szemben már kétpontos előnye van.

Így néz ki a Fradi sorsolása

Az El-ben a Fradira még négy találkozó vár. Először november 28-án a Malmőt fogadja, majd december 12-én Görögországba utazik a PAOK-hoz. Januárban két összecsapása lesz biztosan, január 23-án a Frankfurt, január 30-án pedig az AZ Alkmaar ellen küzd meg.

Hirdetés: Dübörög az El!

A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az  El-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az El-ről itt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás