Szoboszlait meg kellett védeni Angliában, tajtékzanak az ellendrukkerek

Csattanós választ kaptak az összeesküvést gyanítók. Nem akárkinek kellett Szoboszlai Dominik védelmére kelnie.



Megosztás
Szerző: LL
Létrehozva: 2024.10.17.
Szoboszlai Dominik összeesküvés-elmélet arsenal Howard Webb liverpool

Kiborultak az Arsenal hívei, sokuk szerint kettős mércével bírálták el a játékvezetők az ő futballistáik és Szoboszlai Dominik hasonló(?) tettét. Történt ugyanis, hogy az utóbbi hetekben a londoniak közül Declan Rice, majd Leandro Trossard is labdaelrúgásért kapott sárga lapot, a Liverpool magyar középpályása ellenben megúszta figyelmezetés és (miután ez már a második lett volna azon a meccsen) kiállítás nélkül, hogy a Nottingham elleni meccs hajrájában frusztráltan elbikázta a labdát egy ellene befújt szabálytalanság után.

Szoboszlait ki kellett volna állítani az Arsnal-szurkolók szerint, de a bírók főnöke szerint őrültség lett volna
Szoboszlait ki kellett volna állítani az Arsnal-szurkolók szerint, de a bírók főnöke amondó, őrültség lett volna          Fotó: Richard Sellers/Allstar

A bírók főnöke, Howard Webb csattanós választ adott a Szoboszlai elmaradt sárgája miatti londoni kritikákra.

– Pár hete arról szólt a vita, hogy mit csinált Trossard a City–Arsenal meccsen és mit Szoboszlai a Liverpool–Foresten. 

Nos, a játékra gyakorolt hatásuk alapján összehasonlíthatatlan a kettő. 

Az első a támadó Man. City szabadrúgásakor, az első félidő végén történt, 2-1-es Arsenal-vezetésnél Trossard elrúgta a labdát, megakadályozva, hogy az ellenfél gyorsan elvégezhesse azt. A másik esetben a Liverpool 1-0-s vesztésre állt a Forest ellen, és a 94. percben les vagy szabálytalanság miatt a Liverpool ellen ítéltek, mire 

Szoboszlai frusztráltan keresztbelőtte a labdát a tizenhatoson, amivel a saját csapata idejét vesztegette el. Őrültség lett volna ezért megbüntetni. 

Miért kellett volna? Amikor elrúgta a labdát, az ellenfél arra gondolhatott: 'köszönjük szépen, hogy helyettünk elvégzed a mi munkánkat'. Ők amúgy sem indultak volna gyorsan tovább játszani. Arra kérjük a játékvezetőket, hogy értsék a meccset, az ilyen labdaelrúgásos eseteket értékeljék az alapján, hogy a másik csapat hogyan tudja újraindítani a játékát" – idézte a hajdani sztárbírót a This is Anfield szurkolói blog.

A Premier League élcsoportja hát forduló után: 1. Liverpool 18 pont, 2. Manchester City 17 (17-8), 3. Arsenal 17 (15-6), 4. Chelsea 14.

Szoboszlaiék vasárnap (17:30, tv: Spíler 1) a Chelsea-t fogadja, egy héttel később pedig éppen az Arsenalhoz látogat majd.

Meddig jutnak Szoboszlaiék?

A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is.  BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás