Szenzáció az Európa-ligában, két év után nyert a Fradi

Megvannak a Ferencváros első pontjai az Európa-liga főtábláján. A Fradi egy öngóllal tudta legyőzni 1-0-ra a francia Nice-t.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.10.24.
Módosítva: 2024.10.24.
Ferencváros Európa-liga Fradi

Két vereség után már pontért, pontokért lépett pályára a Ferencváros a labdarúgó-Európa-liga főtábláján. A Fradi korábban az Anderlecht és a Tottenham ellen is 2-1-re kapott ki, sokan úgy vélték, a francia Nice ellen lehet esélye a bravúrra. Pascal Jansen vezetőedző is azt mondta, ideje lenne felzárkózni, s jelezte, 10-12 pont akár elég is lehet a továbbjutáshoz, azaz a legjobb 24-be kerüléshez. A felfokozott hangulatot teltház jelezte, a szurkolókon tényleg nem múlt semmi a Groupama Arénában.

Fradi
Bravúrra készült a Fradi Fotó: Vasvári Tamás

Már az első percekben látszott, a Fradi nagyon összekapta magát a meccsre, s reális esély van a meglepetésre a harmadik fordulóban. Számos ferencvárosi helyzet volt, a csúcspontot Rommens szabadrúgása jelentette, mely után Cissé fejese egy nizzai védőről pattant a kapuba. Ezzel a góllal a Fradi először került előnybe az El főtáblján.

Íme a Fradi gólja:
 

 

Végig jobb volt a Fradi

A második félidőre jóval támadóbb francia csapat jött ki a pályára, de a Fradit sem kellett félteni. Pascal Jansen együttese kontrákból is veszélyes volt. A 84. percben Saldanha lépett ki nagy helyzetben, Rosario pedig buktatta piros lapért, innen emberelőnyben játszhatott a Ferencváros.

Szerencsére gól már nem született, a Fradi két év után nyert újra meccset az Európa-liga főtábláján. Akkor a szerb Crvena zvezda volt a vesztes fél, most a Nice.

A Fradi az Európa-ligában legközelebb november 7-én a Dinamo Kijev ellen játszik semleges helyszínen, Hamburgban.

Hirdetés: Dübörög az EL! A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában, a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az EL-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az EL-ről itt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás