Az utolsó pillanatig izgultunk, óriásit játszott a Fradi a Tottenham ellen

Varga Barnabás két gólt szerzett, de csak egyet adtak meg ezekből. A Fradi hazai pályán 2-1-re kikapott a Tottenhamtől az Európa-ligában.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.10.03.
Módosítva: 2024.10.03.
Fradi Varga Barnabás Tottenham

Egyik legerősebb ellenfele, a Tottenham ellen játszott a Fradi az Európa-liga főtábláján. Pascal Jansen együttese nem számított esélyesnek, de így is hatalmasat harcolt a Fradi. 

Fradi
Csodás koreográfia a Fradi szurkolóitól Fotó: Origo

 

Mindkét fél kezdőcsapata tartogatott megleptéseket. A Ferencvárosban először kezdett Matheus Saldanha, ráadásul Varga Barnabással együtt. Eldar Civic pedig tőle szokatlan helyen, bal oldali támadóként tűnt fel. A Tottenham a hétvégén a Manchester Unitedet verte 3-0-ra, abból a kezdőből négyen maradtak, a támadósorban pedig az utánpótlásból felkerült tehetségek voltak ott a rajtnál. Már az első félidőben jól lehetett látni, van esélye a Fradinak. Varga Barnabás gólt is fejelt, sajnos ezt les miatt elvették. Bezzeg a túloldalon... A teljes ferencvárosi védelem leblokkolt, ezt használta ki Pape Sarr.

IMG_3877
Angol öröm a gól után Fotó: Origo

Mindent megtett a Fradi

A Ferencváros játékára nem lehet panasz, az első félidő hátralévő részében és a folytatásban is mindent megtett az egyenlítésért. Közben a kispadról beszálltak a Tottenham legerősebb játékosai, helyzetei így is a Fradinak voltak. Az egész meccsen szakadó esőben nem lankadt a lendület, s jó volt látni, hogy a magyar bajnok végig bírta a tempót az angol élcsapat ellen.

IMG_3900
Óirási harc volt a meccsen

A hajrában mégis a Tottenham szerzett újabb gólt, a csereként beálló Brennan Johnson gurított a kapuba, hogy aztán ünnepeltesse magát a ferencvárosi tábor előtt. Finoman fogalmazva sem lett közönségkedvenc. A Fradi nem hagyta annyiban, Varga Barnabás a 90. percben szépített, 

A vége 1-2 lett, a Ferencváros nem vallott szégyent, sőt, remekül helytállt a csapat. Két forduló után nulla ponttal áll a főtáblán a Fradi az Európa-ligában. 

Hirdetés: Dübörög az El!

A Ferencvárosnak köszönhetően ismét van magyar csapat európai kupában a csoportkörben. A magyar bajnok illusztris csapatokkal játszik hétről hétre. Olyan sztárcsapatokkal csap össze a Fradi, mint a belga Anderlecht, az angol Tottenham, az ukrán Dinamo Kijev, vagy a német Eintracht Frankfurt. Az ellenfelek között találjuk még a görög PAOK, a svéd Malmö, a francia Nice, vagy a holland AZ Alkmaar együttesét. A fogadási kedv rendszerint megugrik, amikor van magyar csapat valamely európai csoportkörben. Az El-lebonyolításnak köszönhetően ezúttal sok rangos találkozón szoríthatunk és fogadhatunk. Részletek az El-ről itt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás