A Manchester City szabotálta a magyar tehetséget, a válogatottságába került

Hosszas huzavona után lezárult a nagy magyar tehetség átigazolása. Vancsa Zalán a belga élvonalbeli Genthez került kölcsönben, előtte azonban a Manchester City nem hagyta, hogy játékba lendüljön, ami a válogatottságába került.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.09.05.
Vancsa Zalán manchester city Gent átigazolás magyar labdarúgó-válogatott

Vancsa Zalán 2,5 évig erősítette a belga másodosztályban szereplő Lommelt. A klub egyike azon egyesületeknek, amelyeket a Manchester Cityhez tartozó City Group birtokol. Utóbbi szerette volna a nyáron értékesíteni a 19 éves tehetséget, az al-Naszr pedig jelentős összeget ajánlott volna érte. Vancsa ebből viszont nem kért, és hosszas tárgyalások után végül a belga élvonalbeli Genthez ment kölcsönbe.

Vancsa Zalán
Vancsa Zalán kicsúszott a magyar válogatott keretéből Fotó: Belga via AFP

A kék mezes együttes opciós jogot is szerzett rá, így amennyiben elégedettek a játékával, a szezon végén 5,5 millió euróért (2,1 milliárd forint) végleg megvásárolhatják. 

Mióta Belgiumban vagyok, a KAA Gent mindig különös figyelemmel követett. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, számomra ez a tökéletes lépés. Alig várom, hogy pályára léphessek

– nyilatkozta Vancsa Zalán a Gent hivatalos honlapjának.

A támadó az előző szezonban összesen 36 tétmérkőzésen 13 gólt és öt gólpasszt jegyzett. Az idei bajnokságban azonban az első három fordulóban még csak a keretbe sem került be a Lommelnél. A Magyar Nemzet ennek sejteni véli az okát. A City Group tiltotta el a játéktól, ugyanis nem szerette volna, ha a 19 éves futballista összeszed valamilyen sérülést, ami gátolta volna a klubváltását.

Vancsa Zalán kimaradt a magyar válogatott keretéből

Ezzel viszont Vancsa elesett attól a lehetőségtől, hogy a magyar válogatottban is megmutathassa magát. A nyári Európa-bajnokság keretében már tartalékosként ott volt, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig néhány héttel ezelőtt elárulta, hogy csak azokat hívja meg a csapatba, akik rendszeresen játéklehetőséghez jutnak klubszinten. Vancsának ezzel nem lett volna gondja, az elmúlt heteket azonban a partvonalon kívül töltötte, így kimaradt a Nemzetek Ligájára készülő keretből.

Vancsa eddig két alkalommal játszott a magyar válogatottban, Olaszország ellen három, Koszovó ellen pedig hat perc jutott neki.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás