"Boldogan mehetek haza" - újabb magyar érem a paralimpián

Pálos Péter elérte a nagy célját, de a java még csak most jön. Major



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.09.04.
Módosítva: 2024.09.04.
Pálos Péter párizsi paralimpia

A címvédő Pálos Péter megnyerte negyeddöntőjét, így már biztosan érmet szerez az asztaliteniszezők MS11-es kategóriájában a párizsi paralimpián. A 39. születésnapját a múlt héten ünneplő sportoló London és Tokióban arany-, Rio de Janeiróban bronzérmet szerzett, s most már biztos, hogy pályafutása negyedik paralimpiájáról is medállal tér majd haza. Az enyhe értelmi fogyatékossággal született Pálos csütörtökön délben vívja az elődöntőt, s siker esetén este a finálé várhat rá.

Pálos Péter biztosan érmes Fotó: Szabó Miklós

Pálos az éremért jött és az már megvan.

- Titkon reménykedtem csak az éremben, úgyhogy a folytatásban már mindegy, mi történik, én már csak boldogan mehetek haza. Persze mindent megteszek majd az elődöntőben is- mondta a címvédő.

A szintén asztaliteniszező Major endre ugyanakkor már biztosan bronzérmes. Az 55 éves, Európa-bajnok játékos - aki Rióban negyedik, Tokióban pedig ötödik volt - már azzal bebiztosította dobogós helyezését, hogy kedden megnyerte a negyeddöntőjét, mivel ebben a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket. A kerekesszékes szegedi pingpongos szerdán a brit Robert Daviesszel mérkőzött a legjobb négy között, és izgalmas csatában 3:1-re maradt alul. Major Endre a párizsi magyar küldöttség harmadik érmét szerezte, egy-egy arany és ezüst után az első bronzot.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás