
A BL-meccs előtt léphet le a Fradi legnagyobb sztárja
Mohamed Abu Fani több klub érdeklődését is felkteltette.
Svájc Angliával találkozott a németországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.
Anglia bejutott az Európa-bajnoki elődöntőbe, miután szombaton büntetőrúgásokkal verte Svájcot. A svájciak a 75. percben Breel Embolo góljával szerezték meg a vezetést, majd öt perccel később Anglia egyenlített, Bukayo Saka jobbról, 18 méterről a hosszú sarokba lőtt. Kilencven perc után 1-1-re álltak, és a kétszer 15 perces hosszabbítás sem hozott döntést.
A büntetőket az angolok rúgták jobban, eddig valamennyi negyeddöntő hosszabbításba torkolt, és a francia-portugál csata után újabb 11-es párbajt láttunk.
Anglia megint kínlódott, ezúttal is hátrányból egyenlített, mint a nyolcaddöntőben Szlovákia ellen. A csoportkörben Szlovéniával (0-0) és Dániával (1-1) is döntetlent játszott, az utolsóként búcsúzó szerbeket pedig csupán 1-0-ra verte meg. Az angolok továbbra is adósak a jó játékkal, de már a legjobb négy között járnak.
Anglia a szerdai elődöntőben a Törökország-Hollandia mérkőzés győztesével találkozik. A másik ágon kedden Franciaország-Spanyolország elődöntőt rendeznek.
Mohamed Abu Fani több klub érdeklődését is felkteltette.
A labdarúgó már inkább nem is reagál ezekre.
Kihagyott büntetők után esett ki a Paks Kolozsváron.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.