„Miben kell változtatnunk?” – őrült meccs után szólalt meg a Fradi új edzője

A Sepsi és a Ferencváros csatája 120 perces volt, két tökéletesen ellentétes félidőkkel. Pascal Jansen vezetőedző is elmondta a véleményét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.06.28.
Ferencváros vezetőedző Pascal Jansen sportfogadás

Őrült meccsel zárta első ausztriai edzőtáborát a Ferencváros focicsapata. A zöld-fehérek a román élvonalban szereplő Sepsi OSK ellen léptek pályára, s a felek úgy egyeztek meg, hogy két, egyaránt 60 perces félidők lesznek, azaz összesen 120 percig fociznak. A két játékrész azonban tökéletes ellentéte volt egymásnak. Az erdélyi csapat 4-0-ra vezetett, majd a szünet után egyenlíteni tudott a Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Fradi. Különösen a tavaly igazolt, azonban szinte végig sérült Tosun Kehinde volt elemében: két gólt szerzett és gólpasszt is adott. 

Kehinde (jobbra) volt a Fradi legjobbja

A Ferencváros új vezetőedzője, Pascal Jansen elégedett az első edzőtáborral, de mint mondja, lehetnek még új igazolások is.

Az első edzőtábor alatt nagyon jól megismertük egymást, hiszen a nap 24 órájában együtt voltunk. A következőben talán jobban tudunk majd arra koncentrálni, hogy megnézzük, min kell változtatnunk. Talán új játékosok is érkeznek majd, ki tudja? Meglátjuk, mik azok a dolgok, amiket labdával és labda nélkül is gyakorolnunk kell

– mondta Pascal Jansen a klub honlapjának.

A Fradihoz eddig három új focista érkezett a nyáron: a brazil Raul Gustavo a védelembe, a középpályára a ghánai Isaac Pappoe, a csatársorba pedig a télen megvett Gruber Zsombor. 

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás