Egy nap alatt két szomorú hírt kapott a Fradi, ki lesz így az edző?

Gőzerővel keresi a Ferencváros Dejan Sztankovics utódját. A klubbal már több nevet szóba hoztak az elmúlt hetekben, két jó nevű edzőről azonban nagyon úgy néz ki, hogy le kell mondjon.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.06.06.
Módosítva: 2024.06.06.
Ferencváros PSV Phillip Cocu edző sportfogadás

Dejan Sztankovics a Paks ellen 2-0-ra elvesztett Mol Magyar Kupa-döntő után nem sokkal bejelentette, hogy azonnali hatállyal otthagyja a Ferencváros kispadját, és az orosz Szpartak Moszkvához kerül. A klubot ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe állította, amely gőzerővel keresi az utódját.

Tavaly márciusban a budapesti Puskás Arénában, a Fradi ellen láthattuk a most világszerte csodált "verhetetéen" Leverkusent
Egy nap alatt két edzőről is kénytelen volt lemondani a Ferencváros – Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Az elmúlt hetekben több jó nevű edzőt is találtak, azonban úgy néz ki, hogy kettejükről egy nap leforgása alatt le kell mondaniuk. Az egyik kiszemelt a korábbi holland válogatott kiválóság, Phillip Cocu. A szakember 2013 nyarától öt éven keresztül volt a PSV Eindhoven vezetőedzője, ez idő alatt háromszor lett holland bajnok és egyszer kupagyőztes. Cocu aztán a Fenerbahce, a Derby County és a Vitesse vezetőedzője is volt. A Csakfoci értesülései szerint azonban hiába a Ferencváros érdeklődése, a holland mestert a PSV is hívja vissza, Cocu pedig vélhetően korábbi klubját választja. A PSV egy új pozícióban, átmenetet segítő trénerként próbálná ki, az első csapat és az utánpótlás-gárdák között ingázó tehetségekkel foglalkozna. A lehetőség tetszik a hollandnak, akiről vélhetően lecsúszik a Fradi.

Nem túl rózsás a helyzet Alessio Dionisi helyzetében sem. A Venezia és az Empoli korábbi trénere 2021 nyarától a Sassouolót irányította, amellyel egészen az idei szezonig nem szerepelt rosszul a Serie A-ban. Idén február végén menesztették, azóta nem talált magának klubot. A Fradi így jó pozícióban lenne nála, azonban az olasz tréner maradna országon belül. A befutó a Palermo lehet, amely az előző szezont a hatodik helyen zárta a másodosztályban, de a feljutási osztályozón nem sikerült kivívnia az olasz élvonalba kerülést. Az elmúlt években újra megerősödő, rózsaszín mezes együttes Dionisiben látja azt a pluszt, ami a Serie A-ba juttathatja vissza őket.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás