
"Meg kellett tanulnom főzni" - Tóth Alex így küzd az angliai légiósélettel
Tóth Alex betekintést engedett az angliai életébe.
Régen volt Orbán Willi edzője, de ma sem győz áradozni róla.
Régi ismerős érkezett múlt szombaton Lipcsébe: a vendég Wolfsburg nemrég kinevezett vezetőedzője, Ralph Hasenhüttl, aki korábban emlékezetes sikereket ért el az RB Leipzig kispadján. Az osztrák futballszakember 2016-tól 2018-ig volt többek között Gulácsi Péter és Orbán Willi edzője, és különösen az első közös évükben alkottak nagyot: a másodosztályból frissen feljutott „újgazdag” csapatot a Bayern München mögötti 2. helyig és Bajnokok Ligája-indulásig vezette története első élvonalbeli Bundesliga-szezonjában.

Mindennek tudatában nem csoda, hogy Hasenhüttlt ellenfélként is tapssal és szeretettel fogadták a lipcsei szurkolók, és a régi játékosai is szívélyesen üdvözölték. Jelenlegi csapata 3-0-s veresége ellenére az 56 éves edző is csupa jót mondott a közös múltról, külön kiemelve Orbán Willit.
– Különleges helyzet volt számomra a mai. Sokakkal találkoztam, akikkel együtt dolgoztam itt. Fantasztikus, ahogy azóta tovább fejlődött a klub, a csapat pedig még erősebb lett. Minden évben messzire jut a BL-ben és hihetetlen hírnevet szerzett magának Európában.
Sok játékosom itt van még, elég, ha csak Orbán Willire utalok. Lenyűgöző látni, micsoda játékos sülhet ki abból, ha valaki ezen a szinten állandó kihívásokkal néz szembe
– mondta Hasenhüttl olykor el is érzékenyülve.
Az edző elmondta, a lipcsei klubot a múltja egy fontos részének tekinti, ahol sokat kapott, ezért különleges helyet foglal el a szívében.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Tóth Alex betekintést engedett az angliai életébe.

Charline Zimmerman dolgát megnehezítik jókora mellei.

Beleszállt Sallai Rolandba a neves török sportriporter.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.