Kész káosz, ami a magyar válogatott alapemberével történik





Lang Ádám a kevés játéklehetőség miatt távozna Ciprusról, menedzsere pedig elárulta, hogy török élvonalbeli csapat érdeklődik iránta. Az Omonia Nicosiánál nemrég azonban edzőváltás történt, ami egy újabb fordulat lehet.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.01.17.
Módosítva: 2024.01.17.
Ciprus lang ádám Omonia Nicosia átigazolás Törökország

Lang Ádám ugyan alapember a magyar labdarúgó-válogatottban, az idei szezonban egy meglehetősen furcsa döntés után a kispadra szorult klubcsapatában, az Omonia Nicosiában. Tavaly még 36 tétmérkőzésen lépett pályára, és a Ciprusi Kupát is sikerült megnyernie, idén viszont mindössze 10 összecsapáson játszott.

20211112_1034_SZM
Lang Ádám fontos döntés előtt áll januárban (Fotó: Szabó Miklós)

Azt Lang korábban maga is elismerte, hogy nem elégedett a helyzetével, és ha lehetőség adódik, akkor elgondolkodik a váltáson. A 30 éves futballista menedzsere, Illés Zoltán pedig elárulta, van érdeklődés ügyfele iránt.

Ma már nem titok, hogy Törökországból, az első osztályból van teljesen konkrét megkeresése, írásban keresték meg a klubot, illetve bennünket is Ádám szerződtetése ügyében

 – fogalmazott Illés Zoltán az M1 aktuális csatornának. Az együttest ugyan nem nevezte meg, de esélyes lehet a Trabzonspor, amely korábban egy másik magyar válogatott hátvéd, Balogh Botond iránt érdeklődött.

A forgatókönyv azonban némiképp felfordult. Az Omonia Nicosia ugyanis menesztette vezetőedzőjét, Sofronios Avgoustit, ami egy új lehetőséget jelent Langnak. 

„Sajnos a folyamat egy kicsit lelassult, nem annyira közelednek a klubok álláspontjai egymáshoz, valamint közbejött az is, hogy az Omonia vezetőedzőt váltott, az új edző természetesen kíváncsi Ádámra. Hamarosan nyolc nap alatt lesz két bajnoki és egy kupamérkőzésük, amikor mindenképpen szeretné a pályán is látni és véleményt formálni róla” – mondta a menedzser.

Lang nagy döntés előtt áll, az Omonia mellett szól, hogy Lang már négy és fél éve ott játszik, és családjával jól érzi magát Cipruson. A török élvonal ellenben jóval magasabb színvonalú, mint a ciprusi első osztály.  A klubváltást Marco Rossi szövetségi kapitány támogatja.

Ő is azt mondta, hogy ez egy jobb piac, jobb lehetőség, jobb bajnokság.

A török élvonal fekszik a magyar középhátvédeknek, Szalai Attila pont Ciprusról érkezve lett alapember a Fenerbahcéban, tavaly nyáron 12,3 millió euróért (4,6 milliárd forint) a Hoffenheimbe igazolt. Mocsi Attila fél éve erősíti a Rizesport, amely szintén a kezdőcsapatban számol vele, az újonc pedig nagy meglepetésre az előkelő ötödik helyen áll a bajnokságban.

 





 





Ezeket olvastad már?
Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás