
Már a menedzser sem titkolja, válogatott focistát vinne a Fradi
Kész terv van arra az esetre, ha Tóth Alex távozna.
Ilyet még tényleg nem tett magyar focicsapat a nemzetközi kupában.
Veretlenül jutott tovább a konferencialiga csoportköréből a Ferencváros focicsapata. A Fiorentina elleni döntetlen azt jelenti, hogy a magyar gárda februárban a legjobb 32 között szerepelhet a sorozatban, immár egyenes kieséses rendszerben. Ehhez az utolsó fordulóban 1-1-es döntetlen kellett a Fiorentina ellen.

A meccs után Dibusz Dénes csapatkapitány arról beszélt, noha mindkét együttesnek jó volt az iksz, alapvetően nem volt békés a meccs.
Egyik csapat sem játszott döntetlenre, a végén azonban már mindkét csapat látta, hogy a döntetlen megfelel. Fontos, hogy mi szereztük meg a vezetést, így nem lett tragédia a bekapott gólból. Nagyon nagy dolog, hogy ebből a csoportból veretlenül tovább tudtunk jutni, erre büszkék lehetünk
– utalt a kapus a történelmi, veretlen csoportkörre.
Hajnal Tamás sportigazgató külön kiemelte, a csoport erős ellenfelei nem tudták lefocizni a csapatot.
Veretlenek vagyunk. Egyszer sem álltunk vereségre a Fiorentina és a Genk ellen, ez is óriási nagy dolog
– mondta a lefújás után a sportigazgató.
A Fradi február 15-én és 22-én játszik a 32 között. A lehetséges ellenfelek:
Olympiakosz (görög), Ajax (holland), Real Betis (spanyol), Sturm Graz (osztrák), Union St. Gilloise (belga), Maccabi Haifa (izraeli), Servette (svájci), Molde (norvég)

Kész terv van arra az esetre, ha Tóth Alex távozna.

Megszülettek Győri-Lukács Viktória és Győri Mátyás lányai.

Gróf Dávid karácsonya mesés környezetben telik majd.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.