
Ez gyorsan ment, Szoboszlai máris óriási elismerésben részesült
Nem vallott szégyent Szoboszlai Dominik első otthoni, azaz Liverpoolban játszott angol bajnoki találkozóján.
Futballválogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik kiváló teljesítményt nyújtott az FC Liverpoolban az első hazai mérkőzésén: ő lett a meccs embere a Bournemouth elleni 3-1-es hazai győzelem alkalmával – írta a This is Anfield.

Okkal, hiszen egy remek, a 16-os jobb sarkán belül előadott csele után buktatták, az ezért járó 11-est Mohamed Szalah szerencsés körülmények között, másodszorra értékesítette. Dominik kisvártatva Diogo Jotának adott gólpasszt, miközben végigrobotolta az egész meccset, és akadt egy látványos távoli bombája is
Az angliai értékelések szerint ugyan az első 45 percben néhány passza téves helyre ment, ami érhető, hiszen csapattársaival még nem igazán csiszolódott össze. A Liverpool Echo az 1-től 10-es értékekig osztályoz, és a magyar középpályás – Jotával együtt – a 8-ast érdemelte ki – ők ketten voltak az élenjárók. Szoboszlai játéka akkor volt igazán hasznos, amikor a Liverpool egy kiállítás után 10 főre fogyatkozott.

Top hírek

Erre sokat kellett várni, február után nyert bajnokit a Liverpool
Sima meccsen tartott győztes főpróbát a Pool.

Dombi Rudolf: Egyedül Orbán Viktorra számíthat Magyarország
Meg kell őriznünk a békét.

„Elvesztettünk egy játékost” - Robbie Keane durván kiakadt a Fradi meccse után
Két embert is idő előtt kellett lecserélni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre