Örökölte édesapja tehetségét Szécsi Zoltán fia





Két győzelemmel kezdett a magyar 20 évesek vízilabda-válogatottja a bukaresti világbajnokságon. Olimpiai aranyérmes kapusunk, Szécsi Zoltán fia, Marcell eddig remekel.



Megosztás
Szerző: s
Létrehozva: 2023.06.12.
Szécsi Zoltán kapuslegenda világbajnokság fia

Új lebonyolítási rendszerben rendezik a húszévesek világbajnokságát, a 19 csapatot vonzó tornán a nyolc legjobb válogatott rendhagyó módon két négyes csoportban kezdte a küzdelmeket. A mieink a szerbekkel, az Egyesült Államokkal és a görögökkel szerepelnek azonos négyesben. Kezdésként Szerbiát ötméteresekkel verték, majd az USA elleni 12-6-os diadal jelezte, az aranyérem a céljuk. A háromszoros olimpiai bajnok pólókapus, Szécsi Zoltán fia a fiatalok egyik legerősebb játékosa. Marcellnek egyelőre itthonról szurkol az apuka.

Fotó: Szabolcs László

 

– Még nem utaztam ki a román fővárosba, de a negyeddöntőket már az ottani csarnokban látom – mesélte Szécsi Zoltán, akinek tehetséges fia, az UVSE reménysége, Marcell kifogástalanul teszi a dolgát. – A nemzetközi szövetség zárt láncú tévéközvetítései jóvoltából láttam, amint a fiam a szerbek ellen háromgólos hátrányból felállva a büntetőkkel 17-15-re megnyert meccsen négy kiállítást harcolt ki; ez nem kevés.

Az ifjabbik Szécsi válogatottunk alapembere, ezúttal is jó erőben birkózik a riválisok kapuja előtt, noha középső támadóként számolatlanul kapja a pofonokat, csípéseket, ütéseket.

– Tilos elkiabálni a dolgokat, de ha Marcellék a csoportjukban az első két hely valamelyikét megszerzik, azonnal nyolc közé kerülnek. Ehhez az eddigi két találkozóját elveszítő Görögországtól egy pontot kell szerezniük. Tippem szerint a kőkemény Szerbiával az aranymeccsen újra találkozunk.

Az ifjabbik Szécsi klubszinten az Újpestben pólózik Fotó: UVSE

A Kovács-csapat 2022-ben Belgrádban az U18-as vb-n első lett, érdekesség, hogy azon az aranymeccsen szintén a szerbeket verte – a változatosság kedvéért akkor is büntetőkkel. 

– Marcellék együttese ütőképes, szerepel benne olyan játékos is, akit meghívott felnőtt válogatottjába Varga Zsolt szövetségi kapitány, ráadásul a fél bukaresti csapatunk évek óta együtt játszik – tette hozzá a kapuslegenda, Szécsi Zoltán.

Szécsi apuka 1998 és 2012 között volt a válogatott játékosa, Kemény Dénes együttesében három olimpiát és egy-egy világbajnokságot, valamint Eb-t nyert.





 





Ezeket olvastad már?
„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás