Még nagyobb sikereket céloz meg a DVTK





A diósgyőri női kosárlabda klub 15 fős kerettel vág neki a következő bajnoki idénynek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.06.12.
DVTK HUN-Therm Szabó Tamás Völgyi Péter

Hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be a DVTK HUN-Therm női kosárlabda csapatának játékoskeretét a 2023/2024-es idényre Szabó Tamás, a DVTK főtitkára és Völgyi Péter sportszakmai igazgató. A klub 15 fős kerettel vág neki a következő bajnoki idénynek, öt távozó játékos mellett öt új érkezőt mutatott be a szakmai stáb.

- Az Euroligás szereplés és a két érem olyan eredmény, amellyel elégedettek vagyunk, de a következő idényre nagyobb célokat tűztünk magunk elé: idén is megcélozzuk az Euroliga főtábláját, a bajnokságban pedig kimondott célunk a döntőbe jutás - kezdte Szabó Tamás, a DVTK főtitkára. - A hazai és nemzetközi szereplés kettős terhelése szerint alakítottuk ki a következő szezon játékoskeretét.

- Öt új játékos érkezik a maradók mellé idén, 15 fős kerettel fogunk dolgozni - tette hozzá Völgyi Péter, sportszakmai igazgató. - Fárbás Eliza akadémiánk saját nevelésű játékosaként kerül fel a felnőtt csapathoz. Tenyér Zsófia a PINKK csapatától érkezik, aggresszív, keményen védekező fiatal játékos. Ana Tadic francia válogatott játékos centerposztra érkezik, reméljük, kiszámíthatatlanabbá, dominánsabbá válik vele palánk alatti játékunk. Kaila Charles külső posztra érkezik, hasonló játékstílust képvisel, mint Arella Guirantes tavaly. Gyors és robbanékony játékos, amit több esetben hiányoltam tavaly a támadásainkból, továbbá több poszton is bevethető. Lelik Réka a magyar válogatott meghatározó játékosa, egy éves külföldi kitérő után tér haza Magyarországra. Támadásban és védekezésben is képes nagyszerű teljesítményre, kulcsszerep vár rá idén a keretben.

A DVTK HUN-Therm kerete 2023/2024

Aho Nina (irányító-hátvéd) Aho Tyra (irányító) Ana Tadić (erőcsatár-center) Bacsó Zsófia (irányító-hátvéd) Darcee Garbin (erőcsatár) Fárbás Eliza (erőcsatár) Kaila Charles (irányító-hátvéd-bedobó) Kányási Veronika (irányító-hátvéd) Lelik Réka (irányító-hátvéd-bedobó) Milica Jovanović (bedobó-erőcsatár) Monika Grigalauskyte (erőcsatár-center) Oláh Fruzsina (hátvéd-bedobó) Tenyér Zsófia (irányító-hátvéd) Toman Petra (hátvéd-bedobó) Vég-Dudás Anna (center)

Érkezett

Ana Tadić (Tarbes GB, Franciaország) Fárbás Eliza (DVTK Kosárlabda Akadémia) Kaila Charles (Seattle Storm, USA) Lelik Réka (Castors Braine, Belgium) Tenyér Zsófia (PINKK Pécsi 424)

Távozott

Kiss Angelika (NKA Universitas PEAC) Cheridene Green (nem ismert) Arella Guirantes (Famila Schio, Olaszország) Bernáth Réka (nem ismert) Márkusz Lilla (nem ismert)

 





 





Ezeket olvastad már?
„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

„Bujkálnom kellett volna, ha nem nyerünk" - a láncdohányos legendát gyászolja a futballvilág

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás