RETRO RÁDIÓ

Szijjártó Péter fellépett a ferencvárosi szurkolók érdekében a németeknél





Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy videóbejegyzésben jelentette be, hogy sikerült elérniük, hogy a Ferencváros szurkolóinak a vonata prioritást élvezzen Németországban.



Megosztás
Szerző: hc
Létrehozva: 2023.03.09.
Módosítva: 2023.03.09.
Fradi Szijjártó Péter vonat labdarúgás

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, tizennégy vasúti kocsiból álló különvonattal 2300 magyar drukker utazott Leverkusenbe, ám a német rendőrség csütörtök reggel feltartóztatta a vonatot. A hatóságok egyenként vizsgáltak át mindenkit, végül bő másfél óra után továbbengedték a szerelvényt, ami azonban így késésbe került. Azóta kiderült, a vonat valószínűleg 17:48 és 18:00 óra között fut be a leverkuseni pályaudvarra, köszönhetően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter munkájának.

Ott helyben a konzuljaink a rendőrökkel és a német hatóságok képviselőivel készítik elő az érkezést, és közbenjárnak annak érdekében, hogy a megérkezés a stadionba időben történjen

– fogalmazott Szijjártó Péter. „Reméljük, hogy most már további fennakadás nem lesz, mindenesetre a német rendőrséggel, a német hatósággal és a német vasúttársasággal is folyamatosan kapcsolatban vagyunk” – mondta.

Szijjártó a reggeli átkutatásról is tájékoztatást adott. „Amint értesültünk erről, azonnal kapcsolatba léptünk a német rendőrség képviselőivel, és kértük őket, hogy gyorsítsák fel az eljárást, ne veszélyeztessék a ferencvárosi szurkolók időben való megérkezését Leverkusenbe. A folyamatos megkeresések hatására valamit sikerült gyorsítani az ellenőrzésen” – tájékoztatott Szijjártó.

A találkozó 18:45-kor kezdődik a BayArenában, így, ahogy a külügyminiszter is megfogalmazta, versenyfutás zajlik az idővel, azonban a konzuli és a rendőri segítséggel sikerülhet a kezdő sípszóra megérkezni.





 





Ezeket olvastad már?
Lábak az egekben, meztelen combjait emelgeti a kerek fenekű bombázó

Lábak az egekben, meztelen combjait emelgeti a kerek fenekű bombázó

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Szoboszlai Dominik ezt nem teszi zsebre, kiszavazták a kezdőcsapatból

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás