RETRO RÁDIÓ

Szerelem első látásra: Fekete istennő ölébe ült Lewis Hamilton





Noha még az idei első F1-versenyhétvégét sem rendezték meg, a Mercedes már a szezont felvezető tesztidőszakban elkönyvelhetett egy győzelmet. Szépség tekintetében a többi istálló a nyomába sem ér a „Fekete istennőnek”.



Megosztás
Szerző: LL
Létrehozva: 2023.02.28.
forma1 mercedes lewis hamilton szépségverseny

Az utóbbi hetekben az autóversenyzés királykategóriájának mint a tíz csapata bemutatta a 2023-as idényre épített masináját. Az új rekordot jelentő 23 futam közül az elsőt csak vasárnap rendezik meg Bahreinben, de a pályán kívül máris kihirdettek egy győztest.

Hamilton és a "Fekete istennő": nehéz vitatkozni azzal, hogy gyönyörű az idei F1-szezonra készített Mercedes
Hamilton és a „Fekete istennő”: nehéz vitatkozni azzal, hogy gyönyörű az idei F1-szezonra készített Mercedes   Fotó: AFP

A Mercedes a versenyautók rögtönzött szépségversenyében lekörözte a mezőnyt. A svájci Blick olvasóinak többsége ugyan – gyaníthatóan elfogultságból – az Alfa-Saubert látta a legszebb új F1-autónak, de a lap a csapatok alkalmazottjai körében is végzett felmérést. Eszerint pedig a Mercedes az egyértelmű győztes. A legendás egykori „Ezüst nyilak” helyett immár (visszatérve a 2020-as és 2021-es módihoz) fekete kasztnival, amely miatt a sajtóban már „Fekete istennő” az autók beceneve.

Vettel is nőként kezelte a versenyautóit

A tavalyi szezon végén visszavonult négyszeres világbajnok Sebastian Vettel minden évben női nevet adott a versenygépeinek. Nem is akármilyeneket! A német pilóta egy évig nyüstölte például „Kate”-et, aztán „Kate mocskos kishúgát”, de többek között „Buja Lizát”, „Kéjenc Mandyt” és „Romlott Kylie”-t is hajtotta. Nem mindegyik eredetét tisztázta, de annyit tudni, hogy „Éhes Heidi”-vel a szupermodell Heidi Klum iránti tiszteletét fejezte ki.

– Elég jól néz ki – fogalmazott tömören Toto Wolff csapatfőnök még a W14-es modell silverstone-i bemutatóján.

Szerelem volt első látásra: A csapat hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton is lenyűgözve nézte a maga és George Russell, valamint a tesztpilóta Mick Schumacher munkaeszközét:

Nem is emlékszem, legutóbb mikor vártam ennyire, hogy beszállhassak az autóba. Olyan izgatott vagyok, mintha karácsony lenne

– utalt a brit világsztár a szolgálati jármű szépségére, hozzátéve ugyanakkor, hogy a versenyeken eleinte talán nem ők lesznek a leggyorsabbak, de reményei szerint gyorsan fölzárkóznak a várhatóan idén is favorit Red Bullok mellé. Egy biztos: a vb-címvédő Max Verstappen autója a szépségversenyben nem fért föl a dobogóra sem, azon a Ferrari és az Aston Martin végzett a Mercedes mögött.





 





Ezeket olvastad már?
„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Bejelentették: Magyarország a 2027-es öttusa-vb megrendezésére pályázik

Bejelentették: Magyarország a 2027-es öttusa-vb megrendezésére pályázik

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás