
Megkeményedett mellbimbók és fokhagyma popsi: így zuhanyozik Neymar szexbomba exe - Videó
Fernanda átázott pólója alól mindene kilátszik.
Pelé jól ismerte a magyar Aranycsapat történetét, Puskás Ferenccel kölcsönösen tisztelték egymást.
A csütörtökön elhunyt brazil Pelé ugyan soha nem játszott a magyar válogatott ellen, de többször is járt hazánkban - a Santos tagjaként kétszer lépett pályára a Vasassal szemben. 1994 szeptemberében például Budapestre látogatott, átvette a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét, amelyet „kiemelkedő sportpályafutása és az egyetemes sportért kifejtett tevékenysége” miatt kapott Göncz Árpád köztársasági elnöktől. Akkor az Aranycsapat legendája, Puskás Ferenc fogadta, akivel kölcsönösen tisztelték egymást, Santos-Real Madrid meccsen játszottak is egymás ellen.
A háromszoros világbajnok Pelé nagyon sokra tartotta az ötvenes évek magyar Aranycsapatát. Erről 1980-ben Budapesten beszélt, amikor a Menekülés a győzelembe című film kapcsán nálunk járt.
"Jasin, Puskás, Bobby Moore, Cruyff, Beckenbauer és még néhányan meghatározói voltak a futball élvonalának. Nagy tisztelője voltam az ötvenes évek magyar csapatának, hiszen akkor gyerekfejjel éltem-haltam a fociért. Apám sokat mesélt a magyar futballiskoláról"
Hogy Pelé mennyire tisztelte Puskást egy példa: idén augusztusban Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Puskás Aréna névadó ünnepségének huszadik évfordulója alkalmából Pelét idézve azt mondta, a Holdon is Puskás lett volna a legnagyobb focista.
Fernanda átázott pólója alól mindene kilátszik.
A Paks döntetlennel kezdte meg a nemzetközi szereplését.
Ole Werner személyesen is meg akarja ismerni Gulácsiékat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.