
Benézel a mellei közé, a zuhanyzóban villantott cicit az érzéki álomnő
Veronica megmutatta az új fürdőrucit.
Liu Shaolin Sándor és testvére, Liu Shaoang számtalan korcsolyaversenyt nyertek, mint magyar versenyzők, most mégis országcserét kezdeményeztek.
Közleményt adott ki a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, amelyben azt írják, kiváló gyorskorcsolyázóink, a Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a MOKSZ hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához – számolt be róla a Bors.
Kérelmükben nem neveznek meg országot. A MOKSZ felé nemzeti szövetség nem jelzett igényt sem formálisan, sem informálisan a sportolók versenyzői jogának megszerzésére. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szabályai szerint több feltétele van annak, hogy egy versenyző egy ország színeiben részt vegyen ISU-versenyen:
• az adott ország állampolgársága, amely képviseletében a versenyző indulni kíván;
• amennyiben korábban más ország versenyzője volt, 12 hónapnak kell eltelnie a legutóbbi olyan ISU-verseny után, amin a korábbi ország képviseletében indult;
• a versenyző kiadásáról kérelem alapján az eredeti ország szövetségének döntenie kell, ennek feltétele, hogy minden esetlegesen fennálló szerződéses vitát rendezni kell a szövetség és a versenyző között.
A pekingi olimpia után a fivérek jelezték, hogy mindenképpen Zhang Jing Lina, a válogatott vezetőedzőjének irányításával szeretnének a továbbiakban is készülni. Sajnos Linával, az ő kérésére, fel kellett bontanunk a határozatlan idejű szerződését, tekintettel arra, hogy hazája, Kína szövetségétől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot a kínai gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői pozíciójára.
Az elmúlt időszakban a MOKSZ biztosította a Liu fivérek edzésének feltételeit a Kínai válogatottal és Linával Pekingben, ezt a munkát a MOKSZ nevében még Jae Su Chun, válogatottunk koreai edzője segítette. Ez a megoldás a fivérek számára nem bizonyult megfelelőnek.
A MOKSZ a következő elnökségi ülésén fog dönteni arról, hogy hogyan rendezze a fivérek és a MOKSZ között fennálló versenyzői szerződéses kapcsolatot.
Veronica megmutatta az új fürdőrucit.
Hiába vezetett, kikapott a Vasas az NB II-ben.
Húsvétvasárnap gálázott az NB I-ben a Ferencváros.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre