Koronavírus: Hetekig tart a visszatérés a fociban

Újpesten sorozatosak a fertőződések.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.25.
koronavírus Újpest

Sorozatban már háromszor kért halasztást az Újpest focicsapata az NB I-ben. Nem csoda, a stáb mellett a keret közel három-negyede megfertőződött, így volt, hogy csak ifistákkal tudtak kiállni a lilák. A betegek felgyógyultak, de kapkodni nem szabad.

Veszélyes a gyors visszatérés

Az Újpest honlapján orvosi elemzés olvasható, miért nem szabad a gyógyult játékosokat azonnal a mély vízbe dobni.

“Két egymást követő negatív teszt után jöhetnek az egészségi állapot felmérését célzó tesztek. Ha minden rendben van, akkor lehet elkezdeni kezdetben a kis még terheléssel járó edzésmunkát, amit fokozatosan lehet növelni, folyamatos és szigorú kontroll mellett. A terhelhetőség és erőállapot javulása mellett, ennyi kihagyás és ilyen betegség után, fokozott a sérülésveszély. Ezt is figyelembe kell venni a visszatérésnél.”

(Fotó: Réti Zsolt)

Különböző módon csapott le a járvány

Újpesten volt, aki ágynak dőlt a fertőzés miatt, akadtak azonban tünetmentes játékosok is.

“COVID-19 tesztek mögött betegség is van, ez nem csak egy teszteredmény, és a súlyossága egyénenként változó, ez a csapaton belül is így alakult. Volt, akinek komolyabb tünetei voltak, ágynak esett és volt, aki tünetmentesen töltötte a karantén idejét. Volt, aki 10-14 nap alatt panaszmentessé vált, és van olyan is, aki jelenleg is komolyabb tünetekkel otthon van.” - írja a honlap megindokolva, miért kértek halasztást sorozatban harmadszor.

A vírus nem hivatkozási alap

Az Újpest háromszor kért halasztást: az MTK ebben nem ment bele, a meccset ifistákkal játszották le a lilák, ki is kaptak 4-0-ra. A Diósgyőr sem ment bele, ott a három pontot játék nélkül a miskolciak kapták meg. Egyedül a ZTE volt partner, az egerszegiek elleni csatát december 23-án pótolják.

Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentette, a jelenlegi helyzetben sem tehetik meg, hogy eltöröljék az idei szezonban a kiesést. A sportvezető szerint figyelembe kell venni az MLSZ szigorú ajánlásait, s azokat betartva elkerülhető a tömeges fertőzés.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás