
Hiába nyert a Fradi, hibákról beszélt a válogatott játékos
Egyetlen gól született, az is büntetőből.
A spanyol klub még a nyári átigazolási időszakban túl akar adni walesi labdarúgóján.
Mint kiderült 20 millió euróért eladná Gareth Bale-t a Real Madrid. A klub régóta szabadulni kíván Bale-től, már csak azért is, mert Zinédine Zidane vezetőedző jó ideje nem számít a játékosra, aki jelenleg is külön edz a csapattársaitól. A madridiakhoz 2013-ban a Tottenham Hotspurtől érkezett walesi támadó szerződése csak 2022-ben jár le, miközben hetente körülbelül 660 ezer eurót kap, és a Mundo Deportivo című katalán sportlap szerint éppen ez az egyik nehézség, ami miatt nehéz távozásra bírni.
Tudniillik amennyire vonzó lehet alacsony eladási ára, vagyis hogy ezen a szinten kevés pénzért megszerezhető, annyira gondot jelent igen magas fizetése. Bale a spanyol bajnoki címet az FC Barcelonától elragadó Realban a legutóbbi szezonban csupán 16 mérkőzésen jutott szóhoz, akkor is rendre csereként, s mindössze két gólt szerzett.
Egyetlen gól született, az is büntetőből.
Megszületett a kézilabdás álompár első gyermeke.
Így változott meg a volt magyar válogatott játékos élete
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.