
Kiderült, három évtizedig nem is ivott a Szomszédok Janka nénije
A Kossuth-díjas színésznőhöz hozzánőtt a Szomszédok pityókás Janka nénije, pedig a való életben egyáltalán nem fogyaszt alkoholt.

A Kossuth-díjas színésznőhöz hozzánőtt a Szomszédok pityókás Janka nénije, pedig a való életben egyáltalán nem fogyaszt alkoholt.

A huszonhat éves modell erősen dekoltált ruháját szeméremsértőnek találta a gép személyzete.

A színésznő fényképét rengetegen lájkolták, pedig eredeti célja szerint inkább ijesztgetni szerette volna rajongóit.

A lakás tulajdonosai gyanútlanul szellőztettek, és ráadásul egy mogyorót is hagytak az asztalon.

Delhusa Gjont még mindig kórházban kezelik, a hogylétéről az ápolója mesélt.

Hajdú Péter hamarosan együtt dolgozik szerelmével.

Eddig közel 15 millió forintot költött magára, hogy úgy nézzen ki, mint Barbie baba.

Miután múlt hét első felében a Covid-19 tüneteit észlelte magát a népszerű rádiós, a tesztelés után beigazolódott, ő is megfertőződött.

Elképesztően felelőtlen kijelentést tett a celeb, akire nem tudunk mást mondani, minthogy butaságával még más emberek életét is kockára teszi.

Letartóztatták Indiában az egyik legismertebb televíziós személyiséget, Arnab Goszvamit egy két évvel ezelőtti öngyilkossági üggyel összefüggésben.

Mihail Gorbacsov, Andy Vajna és dr. Schmidt Mária is szerepel a Szabadságvágy című alkotásban, amelyet november 11-én tűz műsorára a Super TV2.

Internetes kaszinó él vissza a profi pókerjátékos énekes nevével, Balázs Klári jogi útra tereli az ügyet.

Zavarba ejtő fotósorozaton szeretnék bemutatni a sportolók, milyen is az igazi férfi.

A Metropol összegyűjtötte azokat a hírességeket, akik mentális betegséggel küzdöttek vagy küzdenek még mindig.

Felborzolódtak a kedélyek a filmes berkeken belül, miután egy ítélet szerint a színész bántalmazta feleségét.

A kereskedelmi csatorna nem hagyja szó nélkül, hogy az énekes nem jelent meg a show-műsorban.
1923
1969
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.