
Agárdi Szilvia a nulláról kezdi újra: pár nap alatt teljesen megvakult
Tudta, hogy az aliglátó állapota nem tart örökké és tovább romlik majd a látása, de erre a drasztikus visszaesésre nem lehetett számítani.

Tudta, hogy az aliglátó állapota nem tart örökké és tovább romlik majd a látása, de erre a drasztikus visszaesésre nem lehetett számítani.

Közel húsz évet ült különböző bűncselekmények miatt a móri mészárlással is meggyanúsított egykori bűnöző, aki most új életet kezdett.

A 78 éves örökifjú színésznő a járvány alatt megtapasztalta, milyenek a szépkorúak mindennapjai, de ő inkább saját magának nyitott egyszemélyes színházat.

Bár azt mondta, soha többé nem mutatja meg a kislányát Tóth Gabi, anyák napja alkalmából mégis kivételt tett, miután rajongói hónapig bombázták őt kérlelő üzenetekkel.

Az Exatlon Hungary gyönyörű műsorvezetőjének hatalmas álma vált valóra, örömét Instagram-oldalán osztotta meg rajongóival.

18 évet ült Kaiser Ede: tévedésből a móri mészárlásban is bűnösnek mondták ki, de abban az ügyben fény derült az ártatlanságára.

Egyre nagyobb a feszültség a játékosok között, amit olykor egymásra is zúdítanak. Nemrég két lány rúgta csúnyán össze a port. Az eset kapcsán a csapattársak sem rejtették véka alá a véleményüket.

A világhírű színésznő, Jamie Lee Curtis a magyar fővárosban forgat, Instagram-oldalán már többször osztott meg képeket a főváros látnivalóiról.

Zoomon nem jelentkezhetett be a világsztár a rendhagyó eseményre, de nem is számított rá, hogy díjat kap.

A kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks felesége nem hagyta magát, visszavágott a kegyetlen producernek.

Az énekesnő, Sia és a politikus, Rudy Giuliani is szerepel az idei Arany Málna díj listáján.

Tragédia tragédiát követ a színész elmúlt évében, legutóbb öccsét veszítette el, akit csupán hárman kísérhetnek utolsó útjára.

Az elmúlt egy év Szulák Andreát is megviselte, sok mindent átértékelt ez idő alatt.

A koronavírus elleni oltás beadására buzdít Pachmann Péter. A TV2 műsorvezetője már megkapta az első adag vakcinát.

Szokatlan koncepció szerint öltöztek fel a világsztárok az idei díjátadóra.

A színésznő imádja a természetet. Az izgalmas fotóval is a Föld védelmére hívta fel a figyelmet.
1783
1976
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.