
Hoppá! Kulcsár Edina és Csuti ismét együtt mutatkoznak! - Videó!
Mint ismert, a volt szépségkirálynő, és influenszer férje január elején jelentették be, hogy nem tudják megmenteni házasságukat, ezért elválnak.

Mint ismert, a volt szépségkirálynő, és influenszer férje január elején jelentették be, hogy nem tudják megmenteni házasságukat, ezért elválnak.

A KISS idén nyáron Magyarországra látogat, ennek kapcsán Gene Simmons üzent itteni rajongóinak.

Snoop Doggot megvádolta egyik rajongója, hogy orális szexre kényszerítette, miközben a nő vécén ült. Súlyos kártérítést követel a rappertől.

Az Elk*rtuk című politikai krimi is ott van a European Film Marketen számos, a Helmeczy Dorottya–Kálomista Gábor producerpáros által készített film mellett.

Hetvenhét évesen elhunyt Betty Davis, a funkzene egyik úttörője, énekes, dalszerző, modell, Miles Davis második felesége.

Thomas Markle Jr. szerint testvére teljesen más ember lett, és Harryt már évekkel ezelőtt is óva intette húgától.

A rapper legutóbbi fellépésen nem tudta visszafogni az indulatait és durván odaszólt az egyik koncertlátogatónak.

A Jászai Mari-díjas színművész nemsokára 5 gyermek büszke édesapja lesz, aki a közösségi oldalon jelentette be az örömhírt.

November óta szenved fájdalmaktól a Kossuth-díjas színésznő, de az orvosok eddig nem tudtak segíteni rajta. Ennek ellenére nem hagyja el magát, de már nagyon elege van a pihenésből.

Csongrádi Katát gyerekkora óta az írás segíti át a nehéz élethelyzeteken. Így történt, hogy a pandémia miatti bezártság gyümölcse egy új album lett.

L.L. Junior volt feleségét felmentették a gondatlan emberölés vádja alól, ennek ellenére még mindig nem érhet véget a rémálom: most várandós barátnőjét kell megóvnia.

Az újraéledt szerelmük sokak számára az utóbbi időszak egyik legjobb sztárhíre, hiszen irtó aranyos párt alkotnak együtt.

Elhunyt 79 éves korában Douglas Trumbull, a különleges látványeffektusok Oscar-díjas úttörő mestere.

Az egykori szépségkirálynő durván kiosztott egy kommentelőt a közösségi oldalán, majd a válófélben lévő nőkbe szállt bele.

Csongrádi Katát gyerekkora óta az írás segíti át a nehéz élethelyzeteken.

Az énekesnő egy dalfeldolgozást posztolt, aminek a kíséretében még egy új számának bemutatóját is belengette a követői számára.
1404
1883
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.