
Nem mindegy – az intimitásról – bemutatkozó előadás pedagógusoknak
A november 6-ai alkalom egy bemutatkozó előadás, ugyanis az iskolákban megtartott foglalkozásokon a téma érzékenysége miatt tanárok, osztályfőnökök nem vehetnek részt.
A november 6-ai alkalom egy bemutatkozó előadás, ugyanis az iskolákban megtartott foglalkozásokon a téma érzékenysége miatt tanárok, osztályfőnökök nem vehetnek részt.
Dr. Szávai Tamás kutató vezetésével ebben az évben is érinti a Szent Márton-zarándoklat a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomot.
Tangazdaságunk Európában egyedülálló: egyetlen főváros sem rendelkezik ilyen nagyságú működő, minőségi szőlőt termő szőlőfelülettel – olvasható a program szervezőjének, a Budafok-Tétény és Budapest Bornegyede – Budafoki Pincejárat ajánlójában.
A századelő különös, olykor misztikus világába kalauzol minket Sal Endre író, újságíró a Mi, magyarok a századelőn című könyve alapján tartott, vetítéssel egybekötött, 120 perces előadásán.
November 5–7. között az OtthonDesign Ősz harmadik alkalommal kínál lehetőséget az otthon kialakítását, belső helyiségek berendezését szolgáló termékkörök feltérképezésére.
November 5-én ismét közös festés!
Vajon mindent bepakoltam!? Biztos, hogy nem felejtek itthon semmit?
Ennek az előadásnak a keretében az érdeklődők eljutnak a Sixtus-kápolna csodálatos virtuális másolatába, mely igazán méltó lett a hely szelleméhez.
Az online jegyértékesítés elindult a Sugár Mozi oldalán.
Budapesti középiskolák mutatják be kínálatukat a végzős általános iskolásoknak.
Vajon van tipikus profilja a cyberbullying áldozatainak, elkövetőinek és szemlélőinek? Milyen esetekkel találkoznak a leggyakrabban a kibernyomozók?
Rendhagyó, személyes tárlatvezetésekre kérték fel a Ludwig Múzeum munkatársai a kortárs irodalom és zene kiválóságait, hogy a Nagylátószög című kiállítás terét bejárva mondják el, mutassák meg a középiskolás diákoknak, hogy milyen filmélmények, filmmel ka
A Zuglói Egészségfejlesztési Iroda novemberi Bagoly klubjának a témája a szívbarát táplálkozás.
A Koraszülöttekért Országos Egyesület meghív minden érdeklődőt a PICi Kiállítás – Óriás hősök című tárlatára.
A Hagyományok Háza új kezdeményezésként izgalmas zenei kísérletezésre ad lehetőséget fiatal népzenészeknek.
Charles Tilly (1929–2008) amerikai történész-szociológus az európai modernitás forradalmairól szóló könyvében dolgozta ki a politikai forradalom általános modelljét.
185
286
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.