
Brüsszel azt szeretné, hogy migránsokat engedjünk be Magyarországra
Brüsszel azt szeretné, hogy migránsokat engedjünk be Magyarországra - reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ Brüsszel döntésére.

Brüsszel azt szeretné, hogy migránsokat engedjünk be Magyarországra - reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ Brüsszel döntésére.

Az eset azért is elképesztően gusztustalan, mert egy nemrég elhunyt férfi lányának utolsó emlékét mocskolták be ezzel.

Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket.

A főváros irányítását a Gyurcsány-kormányok meghatározó tagjai és háttéremberei vették át. A nagyobb felújítások az eddigi késlekedések miatt időben egybecsúsztak, ami miatt mára összeomlott a főváros autós- és tömegközlekedése – írja a XXI. Század Intéze

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a Semmelweis Egyetem kutatása kiderítette, az összes vakcina majdnem 100 százalékosan megvédi a beoltottakat. - A főváros által alkalmazott “vizsgálat” csak az emberek becsapására alkalmas, a védettség felmé

A főváros irányítását a Gyurcsány-kormányok meghatározó tagjai és háttéremberei vették át. Másfél évig elmaradtak a valós városfejlesztések, helyette Karácsony Gergely és stábja csak szimbolikus döntéseket hozott.

A fürdőzők gyors reagálásának köszönhető, hogy nem következett be tragédia.

Az egészségügy és a migráció összefüggése nem elhanyagolható, ezért foglalkozik ezzel is a nemzeti konzultáció.

Megdöbbentő felvételeket hozott nyilvánosságra a helyi önkormányzati harsona, a minap.hu oldal Budapest főpolgármesterének pénteki miskolci látogatásáról.

A kérdőív már nem csak papírformában érhető el, hanem online is, fontos az emberek véleménye.

Ki viselje a környezetszennyezés terheit? - ezt boncolgatja a most induló Nemzeti Konzultáció úgynevezett karbonadóval kapcsolatos kérdése.

„Átváltoztatjuk a gyermekedet, csöndben és finoman, és aligha veszed majd észre” – énekli videójában egy amerikai meleg férfiakból álló kórus. Bár azt állítják, csak viccnek szánták, a tagjaik között több nyilvántartott szexuális bűnöző dalolászik.

Roppant kedves fotót posztolt Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. A fotón Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke látható egy óvodáskori képen, pántos rövidnadrágban, amint büszkén pózol kedvenc focilabdájával.

A kormányszóvivő a közösségi oldalára kitett videóban részletesen elmagyarázza, mi kell hozzá és hogyan juthatunk hozzá nemcsak a magyar, de az uniós védettségi igazolványhoz is.

A magyar kormány közösségi oldalán megjelent videóban Rétvári Bence parlamenti államtitkár arról beszél, hogy a nemzeti konzultációban arról is megkérdezik az embereket, hogy szerintük szükség van-e magyar vakcinagyárra.

Nemcsak 50 millió forintot, hanem még annál is többet fizethet a Józsefvárosi Önkormányzat, mert a polgármester, Pikó András tavaly önhatalmúlag döntött a kerületi közétkeztetésről és eközben hat jogsértést követett el.
116
158
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.