
Így változtatta meg a vírus a vásárlási szokásainkat
Kevesebb időt töltünk a boltban, céltudatosabbak vagyunk és listát is írunk – a koronavírus átalakította a vásárlási szokásainkat is.

Kevesebb időt töltünk a boltban, céltudatosabbak vagyunk és listát is írunk – a koronavírus átalakította a vásárlási szokásainkat is.

Minden harmadik biciklis megszegi a KRESZ-t a körúton – derült ki felmérésünkből.

Életének 85. évében, hétfőn elhunyt Kátai Mihály György Munkácsy-díjas festőművész, tűzzománc-készítő, szobrász, keramikus, író.

A miniszterelnök és felesége a budai várban fogadott vendéget.

Két típus kiemelkedik a leggyakrabban gazdát cserélő modellek köréből.

Október 13-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Cégvezetői Csúcskonferenciát.

Karac Wilson egy jó lelkű pedagógus, négy kislány apukája.

Vasárnap rendezték a Sun Moon tó átúszó karnevált Tajvanban.

A Balaton környékén az elmúlt években sorozatosan csúcsokat döntöttek az árak.

A családok és a vállalkozások érdekében jelentős adóügyi könnyítésekről döntött a Gazdaságvédelmi operatív törzs.

Van, aki ezzel akar száguldozni.

Az első „önjáró” kocsit egy elektromos gyújtású, 0,9 lóerős, egyhengeres, négyütemű Otto-féle motor hajtotta.

Szerbiában enyhítettek az eddigi járványkorlátozásokon, engedélyezték a többi között a vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartását is.

Buddynak, a két éves német pincsernek 19 ezer követője van az Instagramon, akiket egyensúlyozási képességével nyűgöz le.

A félelmetes baleset hatalmas riadalmat keltett, egy közeli lőszergyárból jöhetett a golyó.

A egészségügyi hatóságok igyekeznek felkutatni és letesztelni az embereket Kambodzsában.
3914
3957
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.