
Mindent elmondott a Szputnyik V vakcináról az OGYEI főigazgatója
Az M1 műsorában mondott el minden információt az orosz vakcináról Szentiványi Mátyás.

Az M1 műsorában mondott el minden információt az orosz vakcináról Szentiványi Mátyás.

Az első szállítmánnyal 40 800 érkezett, március végéig összesen több százezer AstraZeneca vakcina jön hazánkba.

Sál, sapka, kesztyű, de még az esőkabát is jól jöhet azoknak a hétvégén, akik szeretnének egy kis időt eltölteni a szabadban.

Az egyik legnagyobb álma vált valóra a kisgyereknek azzal, hogy lecsúszhatott a hatalmas csúszdán. Senki nem sejtette, hogy ilyen szomorúan végződik a kaland.

A vízzel teli kádban találtak rá holtan a csecsemőre, akinek már nem tudták megmenteni az életét. A sokkos állapotban lévő édesanyja a tragédia óta nem szólalt meg.

Szlovákiában újabb negyven nappal meghosszabbította az október elsején bevezetett vészhelyzetet a kormány péntek este.

Szem nem marad szárazon ettől az elképesztő történettől.

Elhunyt pénteken 103 évesen Ruth Dajan, a Maskit divatház alapítója.

Elhunyt 91 évesen Christopher Plummer, akinek egyik leghíresebb szerepe von Trapp kapitány volt A muzsika hangjában.

A közönség dönthet a budapesti állatkertben élő egyik óriásvidra-kölyök nevéről.

Egy új, egyelőre EXO-CD24 nevű izraeli gyógyszer 3-5 nap alatt meggyógyított a tel-avivi Ichilov kórházban 30-ból 29 koronavírusos beteget.

A 47 éves férfi a biztonsági előírásokat megszegve egyedül ment be etetéskor a vadállat ketrecébe.

Törékeny stabilizációnak nevezte a mostani helyzetet a miniszterelnök.

Csekély a kockázata, hogy a városokban a gyakran megérintett felületeken keresztül terjedjen az új típusú koronavírus.

Ma is lencsevégre kapták a nap legnagyobb tahóját, a temető melletti járdán kerülte ki a dugót egy autós Budapesten.

A miniszterelnök a gyorsaságot nevezte a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében.
3582
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.