
Horrorbaleset a cirkuszban: a mélybe zuhant az artista
Borzalmas véget ért a rutingyakorlat, a tapasztalt művész megcsúszott, a biztonsági kötél pedig nem tartotta meg.

Borzalmas véget ért a rutingyakorlat, a tapasztalt művész megcsúszott, a biztonsági kötél pedig nem tartotta meg.

Az elmúlt évek egyik legmegosztóbb témája a nyilvános szoptatás. Egyre több sztár posztol szoptatós fotókat, de vajon mit mondanak azok, akik ellenzik ezt?

A külgazdasági és külügyminiszter emellett egy fontos magyar beruházást is bejelentett Törökországban.

Januárban a napi esetszám gyakran száz fölé emelkedett, de a szigorú intézkedéseknek köszönhetően most egy kicsit fellélegezhetnek.

Sokan találkoznak azzal a nehézséggel, hogy miután elválnak útjaik a bérlővel, nehéz elrendezni a vitás kérdéseket. Mi csak a legalapvetőbb tudnivalókat gyűjtöttük össze.

Szerbiában eddig 104 orvos halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe - jelentette a Nova S televízió hétfőn hivatalos adatokra hivatkozva.

A héten fokozottan kell figyelni a virág- és ajándékkereskedőknek.

A rendőrség ismét a lakosság segítségét kéri, egy nőt keresnek, aki megrongált egy autót Józsefvárosban.

Bár kevés a vakcina, a hétvégén érkezett AstraZenecának köszönhetően egy új célcsoport oltása kezdődhet meg.

A társaság bejelentette, hogy már ők is elérhetőek a fiatalok körében nagyon népszerű applikáción.

A High-Tech Suli program digitális tantermek kialakításával biztosítja a 21. századi oktatás feltételeit hazai iskolák számára.

A magyar biokémikus alig pár óra alatt válaszolt az anafilaxiás rohamokkal küzdő asszonynak.

Alig pár napot élvezhettük a kellemesebb időt, máris újra beköszönt a tél.

Egyelőre nem tudni, hogy a kiskedvencek átadhatják-e a fertőzést gazdijaiknak.

A Metropol telefonon érte utol a Katasztrófavédelem munkatársát, aki minden fontos információt elárult a reggeli esetről.

Két este alatt kilenc késeléses esethez riasztották a fővárosi rendőröket, ketten belehaltak sérüléseikbe.
3578
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.