
TikTok: Veszélyes játék vagy jó buli?
Hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a TikTok. Míg egyesek elítélik és betiltatnák, mások szerint kimondottan hasznos, és jó dolgokra is lehet használni.

Hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a TikTok. Míg egyesek elítélik és betiltatnák, mások szerint kimondottan hasznos, és jó dolgokra is lehet használni.

Hetek óta folyamatosan drágul a benzin és a gázolaj.

Ma még kicsit borongós lesz az idő, de hétvégén már újra a napot nézhetjük.

Hazánk mellett Ausztria és Lengyelország felajánlotta Szlovákiának segítségét a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

A fertőzéses kórházi kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsít a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy budapesti orvost.

Az „Állhatatosság„ névre keresztelt gép ma este végre elér a Marshoz, és megkezdi a landolását.

Az adathalász oldalt eredetileg a hét elején indították. A lekapcsolás után új helyre költözött.

Csütörtök este 9 órakor érkezik meg a vörös bolygóhoz az amerikai űrszonda, az „Állhatatosság”.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológusa szerint a kínai vakcinától nem kell félni, hiszen évtizedes technológia áll a gyártása mögött.

A két vírusvariáns összeolvadásából kialakult új Covid-19 törzsben minden megvan, hogy a legveszélyesebb mutáns vírussá válhasson.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány akkor tud jól dönteni, ha az emberek támogatása a kormány mögött áll.

A Semmelweis Egyetem rektorát négy másik orvoskollégájával együtt dr. Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

Képzett, harci kutyák védenek egy hajléktalantelepet, két budapesti kerület találkozásánál, az erdőben. Az egyik illegális területfoglaló finoman megfenyegette munkatársainkat.

Az adatok szerint egyértelműen emelkedő szakaszba lépett a fertőzöttek száma, így a koronavírus-járvány harmadik hullámának kezdetéről beszélhetünk.

Minden követ megmozgat Zsófi, hogy végre magához ölelje Emesét.

Amszterdamban majdnem a fagyos víz áldozata lett férfi, aki egy szál fürdőgatyában korcsolyázott a városban, amikor hirtelen beszakadt alatta a jég.
3553
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.