
Gólyahír! Megszületett Hajdú Péter kisfia
Hajdú Péter háromszoros édesapa lett. Kiderült, milyen nevet kapott a kisbaba.

Hajdú Péter háromszoros édesapa lett. Kiderült, milyen nevet kapott a kisbaba.

A mindenség elmélete című színdarab sikerrel startolt február 11-én a Veszprémi Petőfi Színházban.

A színész sokakat meglepett azzal, amikor saját magas sarkújával állított be a Sztárban Sztár próbáira.

Tombol a szerelem Kulcsár Edina és G.w.M között. Exkluzív interjút adtak a Borsnak!

Bár a humorista nem várja a születésnapját, mégis előfordul, hogy akár több napig is ünnepli azt, hiszen több ünneplés is összetorlódik.

Az énekesnő A te dalod című, várhatóan slágeréhez készít egy videóklipet. Ebbe a folyamatba engedte betekinteni a követőit.

Óriási produkcióval indították a versenyzők az idei évad második részét.

Shane Tusup úgy döntött, hogy elutazik kikapcsolódni a párjával, de nem is akárhova. A szerelmesek a magyar tengert választották a pihenés helyszínéül.

A humorista a Metropolnak beszélt arról, hogy hogyan éli meg a születésnapi köszöntéseket, és hogy miként szokott ünnepelni.

Kodak Black is belekeveredett a szórakozóhely előtti balhéba, aminek az lett a vége, hogy őt is eltalálta egy golyó.

A világsztár nem a visszafogott stílusáról ismert, amit most is bizonyított a teljesen testhez feszülő kezes-lábas szettjében.

Vasárnap este lesz a szórakoztató show-műsor nyolcadik évadának a második része, amely nagyon izgalmas perceket ígér a nézőinek.

Meghan Markle és Harry herceg folyamatosan a címlapokon kötnek ki, hiszen egymást követik a személyüket érintő botrányok.

Schobert Norbert 6 hónappal ezelőtt, tavaly augusztusban hirtelen rosszul lett és összeesett. Utána derült ki, hogy a fitneszgurunak stroke-ja volt.

Az énekesnő születésnapja alkalmából fogalmazott meg egy hosszabb posztot, amiben őszintén beszélt a korához fűzött érzéseiről.

Rácz-Gyuricza Dóra bevallotta, hogy nekik mi volt az egyik legnagyobb szempont, amikor kiválasztották a kórházat, ahol szülni fog.
1450
1931
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.