
Szikora Róbert: Megtiszteltetés, hogy felléphetünk a Tabánban
1968-tól a rendszerváltásig rendezték meg évente a legendás Tabán Fesztivált.

1968-tól a rendszerváltásig rendezték meg évente a legendás Tabán Fesztivált.

A színésznő állapotáról unokahúga számolt be még mielőtt elhunyt volna. Olivia Newton-John a rák mellett más betegségekkel is harcolt.

A világhírű orgonaművész testvére 45 éves korában hunyt el.

Elege lett a zenésznek a sok gyűlöletkeltő írásból, ezért egy nagyon határozott hangvételű levélben kérte az embereket, fejezzék be a rosszindulatú megjegyzéseket.

A tömeg imádta az énekesnőt, ennyi ember rég gyűlt már össze mint a szerdai napon.

Az egykori Nagy Őnél betelt a pohár. Névvel és arccal fogja bemutatni azokat, akik visszataszító dolgokat írnak neki.

Tóth Andi és Marics Peti sokáig titkolta a nyilvánosság elől a kapcsolatukat, a jelek szerint nem véletlenül tettek így.

Rengetegen várták már az augusztus tizedikét, ami nem csoda. 2019 óta végre kinyitotta kapuit a 28. Sziget Fesztivál.

Három év után új évaddal érkezik a nagy sikerű Black Mirror antológiasorozat. A rendező, Charlie Brooker szerint eddig a közönség nem volt kész a folytatásra.

Elhunyt Darryl Hunt, a The Pogues zenekar basszusgitárosa - közölte kedden a kelta punkot játszó banda a Twitter-oldalán.

G.w.M. rapperbecsülete nem tűrte, hogy Azahriah visszaszólt Mr. Misshnek, ezért beszállt a vitába.

Singh Viki magabiztossága csak úgy sugárzik, egyáltalán nem törődik az alakját érő negatív beszólásokkal.

A Plázson augusztusban is sorjáznak a jobbnál-jobb bulik: ezen a pénteken a Delta koncertezik a Balaton nagyszínpadán, másnap pedig ismét lecsap a Balatoni Retro Láz, de útjára indul szombaton a partyhajó is.

Alkoholizmus, drogok: a hirtelen jött siker gyakori velejárói. Összeállításunkban olyan magyar sztárok történetét szedtük egy csokorba, akik megküzdöttek, vagy ma is küzdenek a démonaikkal.

Demi Rose nem hagyja cserben követőit görögországi tartózkodása alatt sem. Tűzforró bikinis fotót posztolt.

A paralimpikon úszó kétségtelenül a legkülönlegesebb megjelenésű versenyzője a Dancing with the Stars harmadik évadának.
1290
1928
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.