
Közös alkotás a B29-ben
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Országosan több planetárium tart ezen a hétvégén előadásokat a nagyközönségnek.
1925. május 7-én nyitott ki az első újkori planetárium, ünnepeljük meg együtt a planetáriumok működését!
Jöjjenek be és nézzenek planetáriumi műsorokat!
Résztvevő planetáriumok:
Budapest – Utazó Planetárium a GoBuda Mall üzletközpontban – Budapesten a Gobuda Mall május 6-i planetáriumi bemutatójához kapcsolódva a Magyar Csillagászok Egyesülete standot üzemeltet 10–16 óra között, illetve megfelelő időjárás esetén távcsöves Nap-bemutatót tartanak. Este pedig az igazi égboltot is meg lehet nézni, ugyancsak május 6-án, a közeli Polaris Csillagvizsgálóból, 21–23 óra között.
Kecskemét – Planetárium
Pécs – Planetárium a Zsolnay-negyedben
Baja – Csillagleső Planetárium
ZSELICKISFALUD – Zselici Csillagpark
Répáshuta – Bükki Csillagda
Salgótarján – Nógrád Megyei TIT
Gyula – Magyar Napfizikai Alapitvany, Gyulai Bay Zoltan Napfizikai Obszervatórium
Szenc – Solar Hvezdáreň Senec
A meghirdetett május 6–7-ei budapesti nyilvános előadásokra nincs regisztráció, ezek ingyenesek.
A meghirdetett május 6–7-ei kecskeméti nyilvános előadások ingyenesek, regisztrációt a Kecskeméti Planetárium kérhet.
A többi városban meghirdetett programokra a belépést, regisztrációt, jegyárat az adott planetárium honlapján lehet megtalálni, minden intézmény maga határozza meg a feltételeket.
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Kicsiknek és nagyoknak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt kiváló programokkal készülnek a szervezők.
Az eseményre ingyenes a belépés, érdemes a teljes családdal, akár nagyszülőkkel is kilátogatni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.