Különös tájakon – CanaDream, avagy az álomszép kanadai Sziklás-hegység

Az esemény előadója: Barna Béla (Csámborgó).



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.05.10.
Módosítva: 2023.05.10.
Különös tájakon, CanaDream, Sziklás-hegység

„Béci tudatos utazó, aki nem önmagát keresi, hanem geográfusként tudja, hol vannak a világ legjobb helyei, s ezeket ismeri és ismerteti meg. Ez is a végzettsége, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett földrajz-kommunikáció szakos végzettséget, illetve már akkor elvégzett egy országjárás-vezetői évet is: csoportokat már 1994 óta visz a világ különböző szegleteibe, cikkei pedig 1990 óta jelennek meg országos turisztikai lapok és magazinok hasábjain, több útikönyv (Alacsony-Tátra, Kis-Fátra, Grúzia és a Kaukázus, Eger és környéke, Mátra, Leszbosz) szerzője.

Különös tájakon - CanaDream, avagy az álomszép kanadai Sziklás-hegység
Fotó: Facebook

1999-től 2015-ig az egri főiskolán volt tanár, majd négy évig utazási irodáknak dolgozott és vitt csoportokat Kanadától Kirgizisztánon át Borneóig, Laosztól Ománig sok-sok országba. 2019-től a Csamborgo Adventures Ltd. túravezetője. A csámborgás számára azt jelenti: bejárni a világ eldugott, legszebb és legkellemesebb kis túrahelyeit, írni róla egy cikket vagy egy könyvet, aztán pedig túravezetőként megmutatni a jó helyeket.

Ha ránézünk Észak-Amerika térképére, láthatjuk, hogy Alaszkától Mexikóig húzódik egy széles, barnás színezetű sáv, a Sziklás-hegység. Ennek kanadai szakasza, a Canadian Rockies nagyjából 800 kilométer széles, közigazgatásilag pedig a hegyvonulatok nyugati fele Brit Columbia, keleti részük pedig Alberta tartományokhoz tartozik.

Kanadában, ott, ahol a végtelen préri mégiscsak véget ér és hirtelen meglátjuk a Sziklás-hegység fenséges vonulatait, ott kezdjük utazásunkat. A Sziklás-hegység kanadai részén jellegzetes, csipkézett csúcsok törnek az égnek, a sziklák tövében pedig gleccserek, tavak és vízesések díszítik a világszép nemzeti parkok területét. Ilyen nemzeti park a Yoho, a Jasper, a Banff és a Waterton, ez utóbbit az indiánok a Fénylő hegyek földjének nevezték. A hegyeken kívül Calgarytól Banffon át Vancouverig bepillantunk egy kicsit a városok világába is az előadás során.”

Belépő: 800 forint
Regisztráció szükséges: [email protected]; 1/375-6249

Időpont: május 10. 18.00
Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.