
Családi KRESZ-kaland
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
„A 40 napos gyakorlással kialakítunk egy szokást, amiben eltörlünk minden negatív mintát, amik blokkolhatják azt, hogy változni tudjunk.”
„Ehhez semmi mást nem kell tenned, csak az instrukciót követve 40 napig elvégezni a napi 10 perces gyakorlást. Ha kevés időd van, javaslom, inkább csökkentsd le a gyakorlás idejét aznap néhány percre, így tartsd fent a 40 napot, de a maximális hatást a napi 10 perces gyakorlás hozza meg (40 napig).
Hol éred el ezeket a videókat? Csak és kizárólag a Mozdulj a lelkedből! csoportomban. Még nem vagy tag? Lépj be gyorsan.
Kortól, nemtől, előképzettségtől függetlenül bárki részt vehet ebben a 40 napban! Nagyon örülünk, ha te is csatlakozol hozzánk, és szívből reméljük, hogy hasznodra válik az általunk megosztott feladatsor és jobban a testedbe kerülsz majd az elkövetkezendő időben.
Mikor indul? Május 2-án indul a 40 nap. Az, hogy milyen időpontban végzed a gerincátmozgatást, rajtad múlik: van akinek a reggel, van akinek az este lesz jobb. A mi ajánlásunk reggel, rögtön kelés után éhgyomorra.
További részletek itt.
A program célja, hogy játékosan hívják fel a figyelmet a felelős közlekedésre – nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosan, rollerrel vagy biciklivel közlekedő gyerekek, fiatalok számára is.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre