
Közös alkotás a B29-ben
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Közeleg a karácsony és szeretteink hiánya ilyenkor felerősíti az emlékeket, a fájdalmat, hogy már nincsenek mellettünk.
„Azt megtanultuk, hogyan szerezzünk meg valamit, de azt nem, vajon mit tegyünk, ha elveszítjük azt…” (J. W James–R. Friedmann)
Nemcsak egy szerettünk elvesztése, hanem az életünk során számtalan veszteség érhet minket, melyek közül vannak olyanok, amiket könnyen feldolgozunk, mások pedig évekre, vagy egy egész életre nyomot hagynak bennünk. Próbáljuk őket elfeledni, azt gondoljuk, hogy az idő majd megoldja és a környezetünk el is lát minket megannyi hasznos tanáccsal hogyan felejtsünk, mégis maradnak feldolgozatlan emlékek.
„Az előadás a gyászról, veszteségről és arról az önsegítő módszerről fog szólni, melyben én teljes szívvel vagyok jelen és segítem Önt a feldolgozásban. Ajánlom mindazoknak a programot, akik:
– valamilyen veszteséget éltek meg az életük során és úgy érzik az feldolgozatlan,
– szeretnének segíteni olyan személynek, akik hasonló folyamaton mennek keresztül,
– olyan vezetőknek, HR-es kollégáknak, akik a munkájuk során sokszor találkoznak veszteséggel, veszteséget megélő kollégákkal,
– mindazoknak, akik szeretnének tenni a saját boldogulásukért.
Az előadás témájáról bővebben itt olvashat:
Várom szeretettel:
Kiss Kinga Polett
Tréner, Coach, Gyászfeldolgozás Módszer Specialista”
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Kicsiknek és nagyoknak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt kiváló programokkal készülnek a szervezők.
Az eseményre ingyenes a belépés, érdemes a teljes családdal, akár nagyszülőkkel is kilátogatni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.