
Közös alkotás a B29-ben
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
A Nyitott Akadémia november 2-án, 20.00 órakor, a YouTube-csatornáján mutatja be, dr. Almási Kitti, „A TE döntésed című” (hamarosan megjelenő könyvéhez kapcsolódó) új sorozatának második epizódját.
Beszélgetőtárs: Kende-Hofherr Krisztina, számos hazai híresség menedzsere, a TMC Management tulajdonosa, a Forbes szerint az 50 legbefolyásosabb magyar nő egyike.
Dr. Almási Kitti így ír magáról:
„Klinikai szakpszichológusként kezdtem a pályámat, majd íróként és előadóként is kerestem a lehetőséget, hogy minél több emberhez eljussak. Évekig a Lipótmezőn, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet ambulanciáján dolgoztam, két kislányom megszületését követően pedig magánpraxist indítottam. Számos rádióműsor, magazin és tévécsatorna rendszeres szakértőjeként próbálok bepillantást nyújtani a pszichológiai kérdések egy-egy területébe. Önálló köteteim (Hűtlenség, Bátran élni, illetve Lezárás, elengedés, újrakezdés ) mellett több könyv társszerzője, és a Nyitott Akadémia előadója vagyok. Célom, hogy minél több embert segítsek abban, hogy a kudarcait inkább tanulásként élje meg, többet lásson és fogadjon el önmagából, és legyen pozitívabb az önbecsülése.”
„Elsősorban horgolni fogunk, de mindig várjuk az új technikákat, gondolatokat.”
Kicsiknek és nagyoknak, idősebbeknek és fiataloknak egyaránt kiváló programokkal készülnek a szervezők.
Az eseményre ingyenes a belépés, érdemes a teljes családdal, akár nagyszülőkkel is kilátogatni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.