- „Ez a kocsmába való, próbálja ki Kijev külsőn” – Kósa Lajosnál kiverte a biztosítékot az ukrán elnök
- „Visszautasítunk mindenféle erőszakot, zsarolást” – Palóc André kiakadt Zelenszkij fenyegetőzésén
- Schobert Norbert a közel-keleti háború miatt úgy érzi, még fontosabb a béke és a választás
- Tóth Máté elmondta a véleményét Ukrajnáról
Brüsszel és a Tisza Párt Ukrajnát és a háborút támogatja – íme, a szombathelyiek véleménye erről!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÚjabb állomásához érkezett a Háborúellenes Gyűlés országjárása, ezúttal a Vas vármegyeiek mutathatták meg, hogy elkötelezettek a béke mellett, sőt, még a miniszterelnöknek is feltehették kérdéseiket. Ukrajna EU-s pénzekből való támogatása sokaknál kiverte a biztosítékot, ennek a szombathelyi Háborúellenes Gyűlésen hangot is adtak.
Tavaly az október 23-i nemzeti ünnepen jelentette be Orbán Viktor, hogy országjárásra indítja a Digitális Polgári Köröket, február 7-én pedig már a kilencedik állomásához érkezett az eseménysorozat. A szombathelyi Háborúellenes Gyűlésre rengetegen látogattak el, teljesen megtelt a csarnok. A résztvevők abban kivétel nélkül egyetértettek, meg kell akadályozni, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba, mert a magyar fiatalokat nem küldhetik idegen országok háborújába. Többen viszont annak is hangot adtak, mennyire ellenzik Ukrajna EU-s pénzekből való támogatását.

Kövesi Csaba egy feszülettel a kezében érkezett a szombathelyi Háborúellenes Gyűlésre
Azt mondta, hogy a kereszt a béke szimbóluma, ezzel is szerette volna kifejezni, hogy ő a béke oldalán áll. Elmesélte, hogy családjuk több tagja is harcolt a második világháborúban, ezt pedig soha többé nem szeretnék átélni. Ukrajna EU-s csatlakozása szerinte veszélyes, mivel utána velünk fizettetnék meg a háború árát.
Úgy látszik, hogy nagyon felértékelődött Ukrajnának a szerepe és hogy hozzánk tartozzon, az unióhoz. A mi saját pénzünkből kellene fizetnünk majd azt a hozzájárulást, hogy Ukrajna felfejlődjön. Nagyon rossz dolognak tartom
— válaszolta a Bors kérdésére a férfi.

A Tisza Párt Magyarországot háborúba vinné
Kecskés Ilona aggódik a fiatalok jövőjéért, szerinte a béke közös érdek, amiért muszáj mindenkinek összefognia egymással. Az, hogy a Tisza Párt befarolt a brüsszeli tervek mögé, szerinte döbbenetes.
Igazából a Tisza Pártot rángatják Brüsszelben. Ez egy bábu. Azt szeretnék vele elérni, hogy Magyarországnak ne legyen jó, sodródjunk bele minden rosszba
– hangsúlyozta az asszony.

Fotó: Mediaworks
Zoltán a megélhetését félti az ukránoktól
Csercsik Zoltán a kisfiával érkezett Szombathelyre. Azért érezte fontosnak, hogy őt is magával vigye, mert aggódik a jövőjéért. Zoltán gazdálkodóként dolgozik. Elmondta, hogy az Ukrajnából érkező olcsóbb, de silányabb minőségű termékek hátráltatják a magyar gazdákat.
Nagyon szomorúnak tartom. Én, ugye, gazdálkodom, és nagyon nem mindegy, hogy az ukránok hogyan, mennyire fognak befolyásolni minket, mert mi ebből élünk, a gazdálkodásból. És most az ukránok miatt egy kicsit gyengébben muzsikál a dolog
– magyarázta, ugyanakkor hozzátette, hogy mi, magyarok, azért mindig talpon maradunk.
A szombathelyi Háborúellenes Gyűlés itt nézhető vissza:
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre