Sztárparádé volt Esztergomban a Háborúellenes Gyűlésen: könnyek, vastaps, telt ház és egymásnak adott mikrofon követte egymást a színpadon, valamint a háttérben zajló beszélgetőműsorok alatt. A békepárti rendezvény nemcsak erődemonstráció volt, hanem igazi érzelmi hullámvasút is, ahol ismert művészek és közéleti szereplők álltak ki a háborúból való kimaradás és a nemzeti összetartás mellett.
Egy tűt sem lehetett leejteni az esztergomi Háborúellenes Gyűlésen (Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda)
Tóth Gabi sem hagyta ki az esztergomi Háborúellenes Gyűlést
Kameránknak nyilatkozott Gabi az esztergomi Háborúellenes Gyűlésen - Fotó: Mediaworks
A kulisszák mögöttTóth Gabi arról beszélt a Borsnak, hogy miért érzi kötelességének, hogy részt vegyen az ilyen eseményeken:
Ahova tudok, megyek, ha Háborúellenes Gyűlésről van szó, valamint olyan közösséget megmozgató eseményre, ahol érzem a szeretetet, az erőt
– mondta, majd hozzátette: „2021 óta támadnak azért, amiért kiállok az értékrendem mellett. Nagyon fontos, hogy a valóságban tök más történik, mint az interneten.” Az énekesnő szerint a béke ma nem politikai szlogen, hanem létkérdés.
Pataky Attila a háború kegyetlenségéről beszélt
Szenvedélyes hangvétellel szólalt meg Pataky Attila is a Mandiner háttérműsorában. Az EDDA frontembere nem kertelt:
Golyófogónak akarjátok odaadni a gyerekeket, oda az első sorba Ukrajnába? Létezhet normális lélekkel ember, aki erre azt mondja, hogy igen, én ezt akarom?
– tette fel a költői kérdést. A zenész a miniszterelnök létfontosságú szerepéről is beszélt:„Hiszem azt, hogy Orbán Viktor békemissziója figyelemre méltó.” Szerinte most valóban sorsfordító időket élünk, ahol „lenni vagy nem lenni” a kérdés.
Pataky Attila a Mandiner élő közvetítésének vendége volt - Fotó: Mandiner
Nacsa Olivér is jelen volt
A humor oldaláról közelített Nacsa Olivér, aki a kommentháborúkról és a globális feszültségekről is markáns véleményt fogalmazott meg:
„Egy felfokozott háborús helyzet van a világban, és most csak az számít, hogy ebben a helyzetben, a bizonytalanságban csak a biztosat választhatjuk” – jelentette ki. A humorista szerint a stabilitás most mindennél fontosabb, amit Orbán Viktor biztosít hazánk számára:
A miniszterelnök úr felrakott egy tízmilliós országot a világpolitikai térképre. Azt nem tudják ma az emberek, hogy Orbán Viktor és a magyar kormány nemcsak Magyarországot védi jelen pillanatban egy háborús veszélytől, hanem az Európai Uniót
– állapította meg Nacsa.
Nacsa Olivér Orbán Viktor eredményeit méltatta (Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda)
Takáts Tamást állva tapsolták meg
Az esztergomi Háborúellenes Gyűlés legmeghatóbb pillanatát Takáts Tamás hozta el, aki a Karthago legendás dalával lépett színpadra. Az „Apáink útján” sorai alatt sokan könnyeztek, a vastaps percekig zúgott. A közönség szerint a több mint négy évtizedes dal ma is érvényes üzenetet hordoz a békéről és az összetartozásról.
Takáts Tamás / Fotó: Gáll Regina / MW
A sztárok egymás után sorakoztak fel Esztergomban, miközben a tömeg magyar zászlókkal és békét hirdető üzenetekkel töltötte meg a teret. A hangulat egyszerre volt ünnepi és komoly – a színpadon elhangzó mondatok pedig egy irányba mutattak: a béke ügye most mindennél fontosabb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.