- „Ez a kocsmába való, próbálja ki Kijev külsőn” – Kósa Lajosnál kiverte a biztosítékot az ukrán elnök
- „Visszautasítunk mindenféle erőszakot, zsarolást” – Palóc André kiakadt Zelenszkij fenyegetőzésén
- Schobert Norbert a közel-keleti háború miatt úgy érzi, még fontosabb a béke és a választás
- Tóth Máté elmondta a véleményét Ukrajnáról
Cseke Péter Orbán Viktort tartja a legnagyobb hősnek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNem várt vallomást tett a helyi színház igazgatója. Cseke Péter Orbán Viktort méltatta.
A Háborúellenes Gyűlésen Cseke Péter, a helyi színház igazgatójától megkérdezték kit tart a hősének. Meg is indokolta válaszát.

Cseke Péter és Bán János is a béke mellett áll
Cseke Péter a remény fontosságára hívta fel a figyelmet:
Tulajdonképpen a remény az egyik legnagyobb lehetőségünk, mert hiszen bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, erőt és biztonságot ad, fényt mutat, azt sugallja, hogy nem kell félnünk, hiszen együtt bátrak és erősek vagyunk
– árulta el a színházigazgató. Szerinte a közösség és az összetartás ereje kulcsfontosságú, különösen olyan időkben, amikor a világ tele van bizonytalansággal.
Bán János reméli, hogy jövő ilyenkor már a múlté lesz a háború
Bán János a békéről beszélt, és azt is elmondta, mire számíthatunk a közelgő karácsony alkalmával: „Én azt gondolom, hogy karácsony közeledtével a békét és a békességet várhatjuk, bízhatunk benne. Idehaza a nemzetünkben is csitulni látszanak az indulatok, nekünk pedig erőt kell gyűjtenünk, mert nehéz küzdelmek várnak ránk. Nagyon bízom benne, hogy egy év múlva elmondhatjuk, hogy a szomszédainkban is béke van, és csitulnak a fegyverek”.

Meg kell védeni a hazánkat a háborútól
Bán továbbá részletezte, hogy a Hunyadi-kor üzenete ma is érvényes: minden korszaknak megvannak a maga harcai:
Vitéz Jánosok írjanak, sercegjen a tolluk, a Hunyadi Jánosok élezzék a kardot, villogjon a kard, de mindannyiunkra megszabott az a küzdelem, amit meg kell küzdeni ahhoz, hogy megőrizzük az országot. A nemzet csak így tudja a következő évszázadokat is megélni, úgy, ahogy a szívünkben él, és ahogy reményeink szerint élnie kell ezután is a saját törvényeink, a saját szabályaink és a saját gondolkodásunk szerint
– fejtette ki.

Őket tartják ma Magyarország legnagyobb példaképeinek
A beszélgetés végén Cseke Péter egyértelműen Orbán Viktort nevezte meg példaképének, míg Bán János kiegészítette Hunyadi Mátyás nevével, aki szerinte hasonlóan nehéz helyzetben kormányozta az országot, mint ma Orbán. Bán azt is hozzátette, hogy a célok és az örökösök túlélték a viharokat, és sokszor aktívan részt vesznek a történelem alakításában. Mindketten hangsúlyozták, hogy a remény, a hit és az összetartás ma is képes átlendíteni a közösséget a nehézségeken, és a történelmi példák fényében mindig találhatunk erőt a jövő kihívásaihoz.
Top hírek
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre