
Most érdemes lecsapni az Orbán Viktor rajzos pulcsira
Előrendelhető, ráadásul akciós árat kapott az Orbán Viktor rajzos pulcsi és póló.
Visszahoznák, amire 15 évvel ezelőtt nemet mondtunk.
Szentkirályi Alexandra Facebookon reagált a Tisza Párt újabb ötletére: „a párt szerint a Nők40 program elmebetegség, és azonnal meg kellene szüntetni. Igazi komcsi tempó.”

Szerintünk hálával tartozunk azoknak a nőknek, akik 40 évet dolgoztak, közben gyereket neveltek, és ma, 40 év munkaviszony után is a munkájukkal szolgálják az országot és a közösségeiket. Ha a Tisza megmondóemberei ugyanazok, akik a 2010 előtti világ letéteményesei voltak, akkor miért gondolja bárki, hogy a kormányzásuk másképp nézne ki, mint amire 15 évvel ezelőtt már egyszer egy ország mondott nemet?
– írta a videóhoz Szentkirályi Alexandra, majd a felvételen ezt mondta:
A Tisza nyugdíjszakértője büntetné azokat a Nők40-el nyugdíjba menő nőket, akik nyugdíj után még dolgoznának is. Ezt őszintén nem is értem, hogy valaki nő 60 évesen, elmegy 40 éves jogviszonnyal, másnap ott marad, és büntetés nélkül kapja a teljes nyugdíját, nincs levonás, és emellett járulékmentesen dolgozhat az előző munkahelyén, én ezt elmebetegségnek minősítem, és ezt azonnal meg kéne átmenet nélkül szüntetni. Nem visszamenőlegesen, de ezt nem is értem, hogy ez hogy jutott valakinek eszébe
– kifogásolta a Fidesz budapesti elnöke a Tisza Párt botrányos álláspontját.
Szerintem meg az a nonszensz, hogy ők így gondolkodnak a nyugdíjakról, és például megadóztatnák a nyugdíjakat azok után, hogy a szüleink, nagyszüleink ledolgoztak egy életet
– tette hozzá.

Előrendelhető, ráadásul akciós árat kapott az Orbán Viktor rajzos pulcsi és póló.

November 10. és 12. között friss felmérést készített Nézőpont Intézet.

A megvédett rezsicsökkentés, a migráció, a békecsúcs és a 14. havi nyugdíj is téma volt a Kossuth rádióban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.