
Tuzson Bence fontos bejelentést tett a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről
Az igazságügyi miniszter közölte: nyilvánosságra hozza az üggyel kapcsolatos jelentését.
Az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán tett közzé egy videót, melyben a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről, és a nyilvánosságban megjelent állításokról beszél. Tuzson Bence a Szőlő utcai büntetőüggyel és a nyilvánosságban megjelent állításokkal kapcsolatban elkészítette a jelentését.

Fotó: Bodnár Boglárka
„Kezemben tartom a jelentésemet, amelyet a kormány megbízásából készítettem a Szőlő utcai büntetőüggyel kapcsolatban, illetve az ahhoz kapcsolódóan a nyilvánosságban megjelent állításokról. A jelentés főbb megállapításai a következők: a vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel. Minden alapot nélkülöző, aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna. A miniszterek ártatlanságához kétség nem fér. Feltártuk, hogy az ügyhöz kapcsolódóan szervezett akció zajlik, ezt az események és a megszólalások sorrendje világosan mutatja. Az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül. Mindezek elhárítására a szükséges jogi lépéseket azonnali hatállyal megtesszük, illetve már megtettük. A jelentést pedig nyilvánosságra fogjuk hozni”
– közölte videójában Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
Top hírek


Magyar Péter az új miniszteréről, Vitézy Dávidról: Nincs vezetői kvalitása és a Fideszhez tartozik
Nagyon rosszul öregedtek Magyar Péter szavai.

Kik is lesznek pontosan Magyar Péter miniszterei? Mutatjuk a legrázósabb sztorikat
A bejelentett 16 minisztériumból eddig kilencnek nevezték meg a vezetőjét. A Tisza Párthoz leglojálisabb emberek lettek eddig kinevezve, nem törődve azzal, hogy milyen botrányok árnyékolják be őket.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre