Milliárdos támogatásokat kapnak a Soros-hálózat magyar szervezetei

Évek óta szembetűnő gyakorlat, hogy a Soros-hálózat hazai szervezeteinél landolnak milliárdos nagyságrendű támogatások Brüsszelből és a tengerentúlról.



Megosztás
Szerző: CHI
Létrehozva: 2023.04.22.
Módosítva: 2023.04.22.
Soros György támogatás Brüsszel

Miközben az Európai Unió vezetése politikai okokból hosszú ideje visszatartja a hazánknak járó pénzügyi forrásokat, jelentős összegekkel támogatja azokat a magyarországi civil szervezeteket, amelyek Soros György hálózatához tartoznak, illetve amelyeket az amerikai spekuláns is finanszíroz. Az utóbbi években összesen mintegy 4,2 milliárd forint érkezett különböző pályázatok útján a nyílt társadalom eszmeiségének hazai terjesztőihez - írja a Magyar Nemzet.

George Soros Speaks About The Euro
Soros György Fotó: Sean Gallup / Getty Images 

Brüsszel idén négymillió euró (csaknem 1,3 milliárd forint) összegű pályázati forrást nyitott meg civil szervezetek számára.

Azt, hogy valójában mennyire nem „civil”, sokkal inkább politikai célokat szolgálnak ezek a pénzek, maga Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője leplezte le, hiszen tavaly decemberben ő jelentette be a támogatások érkezésének hírét a közösségi oldalán. Ráadásul személyes küldetésének nevezte a „küzdelmet” azért, hogy minél több uniós forrást kapjanak a „kormánytól független” szervezetek. A függetlenség azonban a szóban forgó „civilek” esetében mindig kormányellenességet, illetve a Soros-féle nyílt társadalom célkitűzéseinek népszerűsítését jelenti.

Az Ökotárs Alapítvány osztja szét a pénzt

1,3 milliárd forintot az Ökotárs Alapítvány vezette négytagú konzorcium osztja szét a pályázó szervezetek között. Az Ökotárs mellett az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete dönt a források odaítéléséről. Az Európai Unió Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek elnevezésű programjában részt vevő szervezetek – az Ökotárs tavaly decemberi közleménye szerint – a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint az emberi jogok védelmére és népszerűsítésére fogják költeni a pénzt. A gyakorlatban ez elsősorban a kormány elleni fellépést jelenti, erre mutatott rá egy korábbi írásában a Magyar Nemzet is.

Az Ökotárs Alapítvány visszatérő kedvezményezettje Brüsszelnek, az elmúlt években több alkalommal is kapott uniós forrásokat. Egyik ilyen projekt a civil szervezetek szavazói mozgósító kampányainak értékelése, nyomon követése és motiválása, amelynek elsődleges célja az volt, hogy a 2019-es önkormányzati és európai parlamenti választáson a szavazókat mobilizálják, voksolásra buzdítsák. 

Ezek után nem meglepő, hogy az Ökotárs támogatói között megtaláljuk az Európai Bizottságot és a USAID-et, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalát is. Az Soros-közeli alapítvány volt a USAID partnere a civil szervezetek fenntarthatóságát vizsgáló Közép-Kelet-Európa és Eurázsia Civil Fenntarthatósági Index Magyarországról szóló fejezetének megalkotásakor.

Az Ökotárs legutóbbi éves beszámolójából kiderül, hogy 2021-ben közel dupla annyi (231,5 millió forint) uniós és egyéb külföldi támogatást kaptak, mint 2020-ban, amikor ez az összeg 121,3 millió forint volt.

Somogyi Zoltánékhoz is gurulnak az eurók

Nem kevés uniós pénz érkezett a Soros-hálózat egy másik szereplőjéhez a Political Capital (PC) nevű tanácsadó céghez is. A régi SZDSZ-es, majd az MDF-nél, és manapság a szoros amerikai pórázon tartott Jobbik környékén felbukkanó Somogyi Zoltán politológus által alapított PC koordinálásában valósulhat meg az EDMO Hungarian hub against disinformation nevű elképzelés. A projekt célja, hogy egy új, független multinacionális központot hozzon létre Magyarországon. 

A Political Capital és a Mérték Médiaelemző Műhely kutatói a dezinformációk terjedését és az ellene hozott intézkedések hatékonyságát vizsgálják majd, a francia AFP hírügynökség és a Lakmusz újságírói végzik a tényellenőrző munkát.

A projekt megvalósítására a Political Capital 313 ezer eurót, a Magyar Jeti Zrt. (444.hu) 406 ezer eurót, a Mérték Médiaelemző Műhely 163 ezer eurót, az Idea Alapítvány 132 ezer eurót nyert. Ez mai árfolyamon összesen közel négyszázmillió forint.

Bőven jutott uniós forrás a Gyurcsány Ferenc egykori SZDSZ-es államtitkára, Horn Gábor által vezetett Republikon Alapítványnak is. Már 2018-ban érkezett EU-s pénz a Republikonhoz a parlamenti választások befolyásolására, akkor 41 millió forintot kaptak. Az Európai Bizottság régi kedvence Hornék alapítványa, amely 2020-ban 46 millió forintot kapott a Europe for Citizens Programme – Operating Grants keretében. A program többek között a baloldali előválasztással is foglalkozott. Az éves beszámolókból kiderül az is, hogy 2021-ben 62 millió forintot nyertek el az Európai Unió költségvetéséből. A múlt évben a Republikon hatvanmillió forintot kapott az Európai értékek a tudatos választáshoz című pályázatra.

A romák, az LMBTQ-személyek, a zsidó és a migráns közösségek elleni gyűlöletbeszéd elleni küzdelemért is kapott pénzt a Political Capital. 

Uniós pénz szivárványos propagandára

Egy ismert, Soroshoz közel álló melegjogiaktivista-csoport is feltűnik az uniós források kedvezményezettjeként. A Háttér Társaság legutóbbi éves beszámolójából kiderül, hogy 2021-ben majdnem 79, míg 2020-ban nyolcvanmillió forintot kaptak európai uniós költségvetésből, vagy más államtól, nemzetközi szervezettől. Egy magyarországi szivárványos érzékenyítést célzó pályázaton közel 28 millió forintot nyert a Háttér Társaság tavaly. A projekt célja az LMBTQ-személyekkel szembeni diszkrimináció csökkentése az oktatás, az egészségügy, a szociális szolgáltatások területén. A program összköltsége 65 millió forintot tett ki. Egy, az intolerancia, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni fellépést célzó kampányért csaknem húszmillió forintot kapott a Háttér Társaság és a Szubjektív Értékek Alapítvány.
 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás