
Filmklub – Sweat
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
Az Aranygyapjú Társulat július 4-én, 10.30-tól, a Margitszigeti Színháznál, a Szent Margit kolostor-romok előtt előadja az „Ének Szent György vitézről” című zenés bábelőadást.
A szegedi csapat régóta érlelt terve és eddigi eredményei összefoglalásával valósul meg az „Ének Szent György vitézről” című zenés bábelőadás. A bábos és az őt kísérő zenészek ötvözik a vásári bábelőadások harsány előadásmódját és a kobzos énekmondók kora középkori, keletet idéző zenei hangulatfestését, olyan képi megjelenítéssel, amivel a hajdani vásári komédiások és képmutogatók járták az országokat.
Szent György mondája az egyik legkedvesebb témája mind a vallásos hősi költészetnek, mind az ikonoknak. Együtt jelenik meg benne a legendás népi hős és a szent figurája. A SzentGyörgy-kultusz sok elemében máig él számos ország és nép hagyományában. Meghatározó jelentőségű alakjának megidézésével az emberi élet örök kérdései merülnek fel.
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A világ történései egyre inkább eltávolodnak a vágyott békétől, ami még sürgetőbbé teszi a figyelem felébresztését.
Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre