Szijjártó Péter: Magyarország segélyszállítmányt küld a földrengés szíriai károsultjai számára





A kormány 47 tonnányi segélyszállítmányt küld a februári földrengés szíriai károsultjai, közöttük is a leginkább rászorulók számára a Hungary Helps program keretében – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint kedd reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.



Megosztás
Szerző:
2023.03.28. 08:15
földrengés

A tárcavezető azt közölte, hogy a keddi napon hat kamion indul útnak a trieszti kikötő felé, ott a szállítmányt hajóra pakolják, és onnan jut el Szíriába. Az adomány aggregátorokat, meleg ruházatot, orvosi védőfelszereléseket és egyéb egészségügyi eszközöket tartalmaz annak érdekében, hogy hazánk a nehéz helyzetben lévő északkelet-szíriai térségben élő embereknek is segítséget tudjon nyújtani ezen időszak átvészelésében.

Earthquake In Turkey
Fotó: UMIT TURHAN COSKUN

„Magyarország segít azokon az embereken világszerte, akik bajba kerülnek, és így tesszük most is a Hungary Helps program keretében” – emelte ki Szijjártó Péter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahonnan az európai uniós energiatanácsra utazik Brüsszelbe.

A miniszter beszámolt, hogy Magyarország aggodalommal figyelte a törökországi földrengés következményeit, s egy emberként szorított a magyar és a többi mentőcsapat munkájának sikeréért.

„Magyarország több segítséget is nyújtott, több segélyadományt, szállítmányt is útnak indítottunk Törökországba. Azonban Törökország mellett Szíria északkeleti részében is rendkívül drámai hatásokkal járt ez a földrengés” – emlékeztetett.

Ráadásul Szíria ezen térségének rendkívül bonyolult politikai és biztonsági helyzete miatt a mentés itt rendkívül nehéz, és az itt élő emberekhez alig-alig jut el valami a nemzetközi segélyekből

– mutatott rá.

 





 





Ezeket olvastad már?
Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél feliratkozás