
Kétszer is legyőzte a rákot, ezt gondolja a karácsonyról a nagy túlélő
Nem volt könnyű menet.
A földrengést követő eddigi segítségnyújtáson felül a magyar kormány felajánlotta, hogy finanszírozza egy ortodox templom és egy kulturális központ újjáépítését, valamint részt vesz egy lerombolt kórház rekonstrukciójában – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
A tárcavezető a februári törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítését célzó nemzetközi donorkonferencián közölte, hogy Magyarország biztosítja a szükséges anyagi forrásokat a szír ortodox egyház Szent Péter- és Szent Pál-templomának újjépítéséhez Adiyamanban.

Hazánk részt vesz továbbá egy, a helyi hatóságok által választott kórház újjáépítésében
– tette hozzá.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy egymillió dollárt különítettek el szír keresztény egyházak azon programjai számára, amelyek fő célja a természeti katasztrófa nyomán hajléktalanná vált emberek megsegítése és a helyzet stabilizálása.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a februári földrengés hírére azonnal mentőcsapatokat küldött Törökországba.
Összesen 167 magyar szakember érkezett a helyszínre 29 mentőkutyával, akik 35 ember életét tudták megmenteni. Ezt követően 120 tonna egészségügyi-orvosi felszerelést szállított le hazánk a török egészségügyi ellátórendszer működőképességének támogatása érdekében
– mutatott rá.
Végezetül pedig reményét fejezte ki, hogy sikeres lesz a törökországi újjáépítés, amelyre szavai szerint Recep Tayyip Erdogan török elnököt és elkötelezettségét ismerve jó esély van.

Nem volt könnyű menet.

Deutsch Tamás és Radics Béla felszólították Zugló baloldali vezetését, hogy tisztázzák korrupciós ügyeiket.

Ez a Nemzeti Színház új színpadi függönye.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.