
Újabb Karácsony-ellenes taxistüntetés kezdődött Budapesten – Fotók
A főváros több helyszínén is káoszra lehet számítani.
Hihetetlen fejlődésen ment keresztül a közelmúltban a magyar horgászat.
Az elmúlt négy évben majd megduplázódott a pecások létszáma, nőtt a hazai halállomány, bevezetésre került a horgászkártya és az infrastruktúra is jelentősen fejlődött. Ennek kapcsán egy kiadványt készített a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz), melyben bemutatják, mekkorát lépett előre hazánk legnagyobb civil szervezete az elmúlt tíz évben. A tájékoztatót igyekeznek minél több emberhez eljuttatni, ezért nemcsak a szaklapokba tűzik bele és a jövő heti FeHoVa-kiállításon mutatják be, hanem országjárásra is indul a Mohosz. Ennek keretében minden horgász elmondhatja a szövetségnek a véleményét.

– Egy-két héten belül útra kelünk. Célunk az, hogy minden megyébe eljutva, a Mohosz képviselői találkozzanak a horgászokkal, és elmondhassák nekik a jövőbeni terveket – fogalmazott a Borsnak Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.

Szűcs Lajos, a horgászszövetség elnöke lapunknak elmondta: a legfontosabb céljuk a horgászturizmus fejlesztése, valamint a magyar halfogyasztás népszerűsítése.
– Előbbivel például a balatoni szezont is ki tudjuk tolni. Azt szeretnénk elérni, hogy a magyar tengerre ne csak májustól augusztusig érkezzenek a pihenni vágyók, hanem egész évben. Úgy gondolom, erre a horgászat tökéletes lehetőség – mondta Szűcs Lajos, aki kitért a halfogyasztásra is. – Jelenleg évi hat kiló halat fogyasztanak a magyar emberek. Ezt a számot szeretnénk növelni. A hazai hal kiváló minőségű, ezért úgy gondolom, ha a termelési és feldolgozási kapacitást növeljük, valamint a fogási lehetőségeket bővítjük, akkor ösztönözhetjük az embereket arra, hogy minél több kopoltyúst fogyasszanak. Az elvihető halak számát viszont nem tervezzük növelni – írta a Bors.

A főváros több helyszínén is káoszra lehet számítani.

Nagyon fontos stratégia része a jelenség, amelyre épül.

Az egész állatkertet bejárhatják az érdeklődök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.