RETRO RÁDIÓ

Kásler Miklós: Csak az oltás véd az omikron ellen - Videó!





Perdöntő jelentősége van a koronavírus elleni harmadik oltás felvételének, mert négy hónappal az első és a második oltás felvételét követően a védettségi állapot fokozatosan csökken - erről az emberi erőforrások minisztere beszélt az Életközelben című videósorozat újabb részében.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.06.
egészségügy

Kásler Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus omikron variánsa lényegesen gyorsabban terjed, mint a korábbi mutációk, de az omikron esetében is a leghatékonyabb védekezési eszköz az oltás.

A vakcinák hatásosságával kapcsolatban kiemelte: a rendelkezésre álló oltóanyagok mind a fertőzés, mind a halálozás ellen komoly védelmet nyújtottak az eddigi járványhullámokban.

Hozzátette: az omikron variáns okozta megbetegedés súlyosságáról, a társbetegségek szerepéről viszonylag keveset tudni, de nap mint nap gyarapodnak az ismeretek.

Az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport célja, hogy az újabb vírusmutánsok tulajdonságát, fertőzőképességét és klinikai tüneteit hazai körülmények között tudják vizsgálni - tette hozzá.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a magyar egészségügy mindegyik hullám esetében helyt állt és a legfontosabb beavatkozásokat ellátta. Kitért arra, hogy a koronavírus-járvány miatt például Németországban a daganatos betegek diagnosztikai és terápiás ellátását felfüggesztették, „ilyen Magyarországon egyetlen pillanatig sem fordult elő”.

Az emberi erőforrások minisztere a videóban beszélt a béremelésekről is

Összegzése szerint januártól 20 százalékkal emelkedett a kulturális dolgozók, 21 százalékkal a szociális ágazatban dolgozók, az ápolónők és nővérek, 10 százalékkal pedig a pedagógusok fizetése.

2020-hoz képest az orvosok most már 2,5-szeresen, míg a nővérek a 2018-as alapbérhez képest 72 százalékkal többet keresnek - ismertette a miniszter. Közlése szerint a háziorvosok bevonásával létrejött csoportpraxisok minőségileg legmagasabb csoportja 100 százalékkal több bevételhez jutott, mint a megelőző évben.

A lakosság egészségügyi alapellátásának javítása érdekében létrejövő praxisközösségek lehetőséget adnak arra, hogy több orvos, több szakterületen közösen lássa el a hozzájuk tartozó pácienseket mind diagnosztikában, mind terápiában - mutatott rá.

Kásler Miklós elmondta azt is, hogy a kormány kiemelten támogatja az ötezer lakos alatti települések egészségügyi fejlesztését a világjárványban. Ez a támogatás 2019 és 2021 között 16 milliárd forintot jelentett ezeknek a településeknek - tette hozzá.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás