
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
A háziőrizetes baloldali milliárdos bevallotta, hogy már fizetett Márki-Zay Péternek.
Arról már beszámoltunk, hogy a baloldali milliárdos, Bige László néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta, kész támogatni Márki-Zay Péter kampányát és hozzátette, annyit ad Márki-Zaynak, amennyit csak kér. A vörösbáró péntek este az Egyenes Beszéd című műsorban már arról beszélt, hogy több millió forintot adott Márki-Zay Péternek az előválasztásra is.
A baloldali milliárdos úgy fogalmazott, „némi apróval„, támogatta Márki-Zay Péter kampányát az előválasztáson, vagyis több millió forintot adott neki - írja az Origo.
Ezzel szemben Bige László a GVH-bírságot már nem akarja kifizetni. Mint ismert, a vörösbáró hét éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és okozhatott ezzel jelentős károkat a gazdáknak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 14 milliárd forintos bírságot rótt ki a versenyjogi szabályok súlyos megsértése miatt a hozzá köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat vállalkozására.
A pénteki intrjúból egyébként az is kiderült, a baloldali vörösbárót idegesíti, ha vörösbárónak hívják.
Ahogyan a Metropol már korábban közölte, október végén pedig 14 milliárdos büntetést kapott a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek. Magyarán: a baloldali milliárdos megkárosította a hazai gazdákat.
Nemrég írta meg az Origo, hogy Bige László október 8-án a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy az előválasztási színjáték mindegyik résztvevőjét kiváló jelöltnek tartja. Hozzátette, hogy támogatni is kész őket, mivel bármilyen segítséget megadna Orbán Viktor ellen. Október 31-én a vörösbáró Gulyás Márton radikális baloldali aktivista műsorában pedig arról beszélt, hogy pénzzel is támogatná Márki-Zay Pétert, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltjét. Bige szó szerint ezt mondta: „Márki-Zay Péter nagyon jó lenne Magyarországnak”, aztán kiemelte, hogy hajlandó lenne anyagilag is támogatni a kampányát.
Még márciusban írtuk meg, hogy Horn Gábor, a baloldali Republikon Intézet elnöke, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő és Gyurcsány Ferenc államtitkára a már akkor büntetőeljárás alatt lévő, háziőrizetben tartott Bige Lászlónál járt látogatóban. mindez úgy derült ki, amikor lefotózták Horn Gábort és balesetet szenvedett autóját. Horn Bige birtokáról hajtott éppen ki. A Mandiner azon kérdésére, hogy mégis mit csinált a baloldali milliárdosnál, nem reagált, ami viszont biztos, hogy Bige ezt követően finanszírozott a Republikon intézetnek egy úgynevezett nagy mintás, 5 ezer fős közvélemény-kutatást, amely vélhetően több tízmillió forintba kerülhetett. A milliárdos oligarcha tehát már a tavasz elején, házi őrizetből is pénzelte a baloldalt. Később felmerült annak a gyanúja, hogy Karácsony Gergely úgynevezett „előválasztási” kampányát is ő finanszírozhatta, ezt egyik fél sem erősítette meg, de nem is cáfolták egyértelműen az ezzel kapcsolatos sajtóértesüléseket. Karácsony látványos bukása után Bige pedig bejelentette Márki-Zay támogatását. Bige László vélhetően azért támogatja a baloldalt, mert azt reméli, hogyha hatalomra kerülnek, akkor nyomást gyakorolnak majd az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.